Nemzeti ünnep
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Az ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelik, majd felszelik és végül szétosztják a darabjait.
Kosárlabda tábor
A megyeszékhelyről is látogatták az OSE által szervezett kosárlabda tábort.
Szent László napja
Június
27-én I. Szent László királyt ünnepeljük, a magyar lovagkor példaképét,
mondáink hősét, alighanem a legnépszerűbb magyar szentet. A középkori hazai
mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László
királyt.
Pünkösd
Pünkösd
napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását a
keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. Ez
alkalomból a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket, illetve
istentiszteleteket tartanak.
Nemzetközi gyermeknap
A
nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év
legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először Törökországban tartották meg
1920-ban, majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben.
Csendes megemlékezés
„A márciusi fellángolás (...) bölcsője volt a magyar alkotmánynak s éppen ezért sírig tartó kötelessége minden magyar embernek, hogy a szabadság ébredésének emlékét, mely csodálatosan összeesik a tavasz ébredésével, minden évben kegyelettel megülje. Csak így érhetjük el, hogy az utódok soha szem elől ne téveszthessék dicső őseik érdemeit.” /Cinkotai Nagy Ince/
Halottainkra emlékezünk
Nyolcszázharmincötben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította.
69. Bányásznap
A bányászok és a bányászat előtt tisztelegtek pénteken az egybegyűltek a Szent Borbála Téren a hagyományos Bányásznapi koszorúzási ünnepségen. A főhajtás végén díszes megyezászlóval gazdagodott a város.
Díszpolgárt köszöntöttek nemzeti ünnepünkön
1992-ben döntött úgy Oroszlány város képviselő-testülete, hogy augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, kitüntetéseket adományoz azoknak, akik személyes példamutatásukkal, a településért végzett munkájukkal, a város életében a közösség javára kifejtett kimagaslóan és tartósan eredményes tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszlány dinamikusan és töretlenül fejlődjön.
Ünnepelt a város
Isten éltessen, Magyarország! - így kezdte ünnepi beszédét Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő kedden délután a Millenniumi Emlékműnél, aki így folytatta – augusztus 20-án tulajdonképpen születésnap van. Hazánk születésnapja. Államalapítás. Az ünnep maga, különösen a születésnap, egyfajta rendhagyó számvetés. Összegzés múlt és ma relációjában, értékelés és jövő tervezés.