Cipőt kirakni!
Az ajándékosztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik.
Mézeskalácsok és adventi koszorúk versenye
Szinte moccanni sem lehetett kedden délután az OKSZÍK kiállítótermében, annyian érkeztek a Mézeskalácsok, adventi koszorúk, díszített fenyőfák 16. kiállításának és versenyének megnyitójára.
Rákóczi évzáró
Évet zárt a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete. Idei utolsó összejövetelüket is hatalmas érdeklődés kísérte, zsúfolásig megtelt az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kamaraterme. Értékelő beszédében a város egyik legaktívabb civil szervezetének tevékenységéről Nagy Csaba elnök számolt be.
Köszöntötték az oroszlányi kistérség véradóit
A Magyar Vöröskereszt 1988-óta ünnepeli a véradók napját november 27-én. Ebből az alkalomból a helyi vöröskereszt aktivistái közös ünneplésre invitálták csütörtökön az oroszlányi kistérség véradóit. A megjelenteket dr. Brunner Róza városi elnök köszöntötte, köztük Rajnai Gábor alpolgármestert, dr. Bercsényi Cecíliát, a vérellátó szolgálat vezetőjét és Hamburgerné Újvári Irént, a megyei szervezet igazgatóját.
Veszélyes fűtési szezon
Különös jelentősége van a kémények rendszeres ellenőrzésének, hiszen a szén-monoxid mérgezések legtöbbször a tüzelő- és fűtőberendezések helytelen használatára és az ellenőrzés hiányára vezethetők vissza.
Várják a vásárlókat!
A vasárnapi boltzár törvény szerint az üzletek a december 24-ét megelőző négy vasárnap nyitva lehetnek. Így a karácsonyi bevásárlás a vasárnapokat tekintve november 29-én indulhat – adta hírül a zene.hu portál.
Fát ültettek
Még augusztusban fordult felhívással társadalmi szerepvállalása részeként az Oroszlányi Sportegylet (OSE) a város természetszerető, környezettudatos lakóihoz, kérve az ötleteket, hogy a sportcsarnokhoz tartozó parkoló, illetve az épület bővítése következtében kivágott fák pótlására hová ültessenek csemetéket.
Európai Mézes Reggeli
Nyolc évvel ezelőtt Szlovéniában „mézes reggeli” néven indult egy kezdeményezés, melynek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak.
Ne gyújts rá!
A nemzetközi "Ne gyújts rá"- mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják, melynek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire.
Elismerés a jó tanuló, jó sportoló fiataloknak
Lazók Zoltán polgármester köszöntötte csütörtök délután a művelődési központban a város által kiírt „Jó tanuló, jó sportoló” pályázat záróünnepségén megjelent szülőket, testnevelőket, edzőket, s természetesen az ünnepelt diákokat.