Közélet
2015. October 18.

Média és településmarketing Oroszlányban

Polgármester és televíziós szerkesztő hallgatója is volt annak a háromnapos képzésnek, amelyet a Média Provincia Kulturális Egyesület és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), Helyi Lapok Szakosztálya immár harmadik alkalommal rendezett meg Oroszlányban.

Az intenzív kurzusra a helyiek mellett a fővárosból, Tatabányáról, Akáról, Lábatlanról, Piliscsévről, Dunaalmásról, Kecskédről, Környéről és Várgesztesről is érkeztek érdeklődők, és hamar megtelt a csoport, mivel a hatékony munka érdekében a szervezők 20 főben határozták meg a részvevők számát.

Pénteken Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a város vendégeit, aki rövid bemutatójában beszélt a település múltjáról és jelenéről, a gazdasági lehetőségekről, az ipari park működéséről, a turisztikai látványosságokról, valamint a helyi tájékoztatás színtereiről.

Ezt követően Gönczi Mária főszervező, a MÚOSZ alelnöke a helyi sajtó feladatáról a település elért eredményeinek, meglévő problémáinak kommunikálásáról, a szerkesztési elvekről tartott előadást, majd Komlósi Gábor, a szövetég elnöke „Médiamanipulációk, avagy felkészítés a riporterek és riportalanyok sportszerű és sportszerűtlen cselei ellen” címmel érdekes, példákkal illusztrált felszólalásában egy kis betekintésre invitálta a jelenlévőket a magyar médiaviszonyok „boszorkánykonyhájába”.

A helyi újságok, a települési és intézményi honlapok szerkesztői, a közművelődés munkatársai a délután folyamán Kler László, a MÚOSZ elnökségi tagja a fotók szerepéről és hatásukról, majd a sajtóetikáról, a sajtójogról és a szakmai erkölcsről tartott tanulságos prezentációt.

A szombati nap előadója Nagy Gábor Miklós kommunikációs szakértő volt, aki „Sajtó műfajelmélet - Avagy arról, hogy mi van az újságban a tepertőn kívül” címmel a médiumok fajtáival, a piaci struktúrával, a cikkek felépítésével ismertette meg a képzés résztvevőit, elemezte a hír műfajcsaládot, az átmeneti és köztes műfajokat, illetve publicisztikai csoportot. Beszélt még a településmarketing új lehetőségeiről, a települési és intézményi honlapok létrehozásának, gondozásának fontosságáról, miközben a gyakorlati feladatokkal is meg kellett birkózniuk a hallgatóknak.

Vasárnap igazi kommunikációs „nagyágyú” érkezett Oroszlányba, hiszen Görög Ibolya, a nemzetközi hírű protokoll szakértő, több szakirányú könyv szerzője tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást az általános és közéleti viselkedéskultúráról, napjaink és az újságírás hivatalos érintkezési szabályairól, rendjéről, formaságairól.

A program zárásaként a hallgatók Komlósi Gábortól és Lazók Zoltántól vehették át a kurzus elvégzését igazoló tanúsítványokat.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek