A sok csapadék miatt felázott talaj és az erős szél következtében kidőlt fák, leszakadó ágak miatt több helyen kellett beavatkozniuk a vármegye tűzoltóinak a hétvégén.
A sok csapadék miatt felázott talaj és az erős szél következtében kidőlt fák, leszakadó ágak miatt több helyen kellett beavatkozniuk a vármegye tűzoltóinak a hétvégén.
Vármegyénkben több iskolaőri hely is betöltésre vár. A pályázatra cselekvőképes, 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő személyek jelentkezését várják.
Az oroszlányi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik egy lakóházba és a melléképületébe törtek be.
A 31 éves férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, ezúttal két fűkaszát lopott. Az oroszlányi rendőrök kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közzétette 2023. július havi bűnmegelőzési hírlevelét
A Katasztrófavédelem honlapján közölte, hogy döntés született az önkormányzati tűzoltóságok részére kiírt 225 millió forint keretösszegű pályázat támogatásról.
Az oroszlányi nyomozók három embert hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy hipermarketből, több alkalommal, összejátszva vittek ki árut fizetés nélkül.
Oroszlány város képviselő-testületének keddi ülésén elfogadták a helyi Rendőrkapitányság 2022. évi munkájáról készített beszámolót.
Június 27-i képviselő testületi ülés 1. napirendi pontjában Lazók Zoltán polgármester ismertette a városrendészeti osztály közterület-felügyelőinek beszámolóját az első félév időszakát tekintve.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közzétette 2023. június havi bűnmegelőzési hírlevelét.