Nagy érdeklődés kísérte az oroszlányi Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetelét, melyen Kun Ferencz, az országos szervezet alapító tagja és kurátora tartott érdekes előadást az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítótermében.
Nagy érdeklődés kísérte az oroszlányi Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetelét, melyen Kun Ferencz, az országos szervezet alapító tagja és kurátora tartott érdekes előadást az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítótermében.
Minden barát egy-egy világot testesít meg bennünk, egy világot, amely esetleg nem létezett, mielőtt belépett az életünkbe, és csupán a találkozás hozta létre – ezzel az Anais Nin gondolattal kezdte keddi prezentációját Fátrai Márta, az Oroszlány Barátainak Köre elmúlt évet értékelő közgyűlésén a művelődési központban.
Hetven éve, 1947. február 10-én írták alá a II. világháború győztes hatalmai és Magyarország képviselői a háborút lezáró békeszerződést Párizsban – ennek előzményeiről, folyamatáról és következményeiről tartott előadást az évforduló kapcsán Nagy Roland, a téma szakértője a művelődési központban.
Húsz évvel ezelőtt emlékeztek meg első alkalommal Oroszlányban a Don-menti csaták során elesett és eltűnt honvédekre, s azóta minden évben megrendezik az év első közösségi eseményét – idézte fel a kezdeteket szombat délután Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség városi elnöke.
Bár kevesebben, mint tavaly, de így is közel 130-an érkeztek csütörtökön a Vöröskereszt és az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület hagyományos óévbúcsúztató véradására a művelődési központba.
Megalakulásának 10. évfordulóján Ünnepi Térségi Fórumot tartott az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete (OTSZE) kedden a OKSZIK-ban.
Ismét nagy sikerrel zárult az Oroszlány Barátainak Köre karácsonyváró rendezvénye, a mézeskalács kompozíciók, adventi koszorúk és díszített karácsonyfák versenye – tudtuk meg Fátrai Márta elnöktől.
Kétezer ajándék várja hétfőtől az Oroszlány Barátainak Köre nevű civil szervezet jóvoltából a város kisgyerekeit a főtéren feldíszített mikulásházban. De más meglepetésre is számíthatnak az apróságok, hiszen míg a fehérszakállú két napon keresztül, kedd estig fogadja látogatóit, addig ezren a közelben felállított kisvasútra is felpattanhatnak, - az adományoknak köszönhetően - ingyen.
Ünnepi istentisztelet keretében mutatták be vasárnap délelőtt az oroszlányi evangélikus hívőknek azt a 224 éves oltárképet, aminek restaurálását az önkormányzat közel kétmillió forinttal támogatta.
Hagyományosan egészségnappal, vércukor és vérnyomásméréssel, táplálkozási tanácsadással, számmisztikával, Bach virágterápiával vette kezdetét a hónap első napján az Örökifjak Klubjának programsorozata a borbálai közösségi házban.