Idén a dohányzás káros hatásai mellett a WHO (Egészségügyi Világszervezet) a dohánytermékek illegális kereskedelmének szabályozását is szeretné a figyelem középpontjába állítani május 31-én, a Dohányzásmentes Világnapon.
Idén a dohányzás káros hatásai mellett a WHO (Egészségügyi Világszervezet) a dohánytermékek illegális kereskedelmének szabályozását is szeretné a figyelem középpontjába állítani május 31-én, a Dohányzásmentes Világnapon.
Május 31-én délelőtt tíz órától egészen délután négy óráig tekinthetik meg az érdeklődők Komárom-Esztergom megyében a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök, valamint az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok laktanyáit, kiállításait és speciális járműveit.
Kiválóan képviselték szakmai műhelyüket és Oroszlányt a Cirill Táncstúdió tagjai május 23-24-én, a pestszentimrei Sportkastélyban megrendezett Magyar Bajnokságon.
Célzottan az oroszlányiaknak készül az az új újság, aminek nevét a település irányítószáma ihlette, azaz 2840. Az ötletgazda, Nagy Imre a keddi testületi ülés elején vehette át a névadónak kitűzött 50 ezer forintos díjat.
Eredetileg a legény szerelme jeleként állította a májusfát szerelmese udvarába. Személytől személyig eljutó üzenetet fejezett ki tehát a felszalagozott fa, s bár a májfa állítás és májfadöntés ma is élő néphagyomány városunkban, már nem viseli eredeti üzenetét. A májfadöntés a népi szokásokat idézi, de napjainkra színes, dalos - táncos rendezvény lett, szórakoztató előadásokkal tarkítva.
Sajnálatos módon a bánya földalatti szintjeinek bemutatására nincs lehetőség, a bezárt bányákat biztonsági okokból tömedékelni kell, bejáratukat pedig lezárják. Ennek hiányát oldja meg a külön e célra épített mintatáró, melyben valósághűen imitálják a bányabeli viszonyokat – ezekkel a gondolatokkal invitálja és ösztönzi többek között látogatásra az érdeklődőket az a kiadvány, amit Nagy Csaba idegenforgalmi-turisztikai tanácsadó állított össze.
Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a tatabányai kormányablak négy munkatársa ellen - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A hivatali dolgozókon kívül az ügynek további négy gyanúsítottja van, az érintettek mindegyike szabadlábon védekezhet.
Rendre gondot okoz az ott lakóknak egy-egy oroszlányi rendezvény alkalmával a zavaró hangerő, a dübörgés, s nem utolsó sorban a résztvevők, nézők zajongása.
Közel hatvan gyermek állt színpadra és csillogtatta meg tehetségét különböző kategóriában csütörtök délután a művelődési központban az Oroszlányi Sztár vetélkedő döntőjén.