A dicső győzelemre és az elesettekre emlékeztek
„Csatájok a védelmezett népjog csatája volt, melyet szent eskü, szent kötés ellen zsarnok tiport” – ezt a feliratot vésették 1871-ben Léva hölgyei a nagysallói csatában elesett honvédek tiszteletére emelt obeliszkre, amely közel 200 honvéd tömegsírja mellett magasodik a szlovákiai település temetőjében.
Négy között az OSE!
Nagy iramban kezdték a felek a mérkőzést, ahogy ez egy play-off meccsen el is várható. Nagy volt a tét: az oroszlánoknak, hogy lezárják a párharcot, a békésieknek pedig hogy életben tartsák reményeiket.
Szakmák Éjszakája II.
Jól sikerült a pénteki esemény, összegezte véleményét Molnár István, a Szakmák Éjszakája nevű rendezvény koordinátora, a műszaki középiskola gyakorlati oktatásvezetője.
Oroszlányi erőember a csapatban!
Szombaton befejeződött Forde-ban (Norvégia) a súlyemelők olimpiai kvalifikációs felnőtt Európa-bajnoksága. A magyar férficsapat remek szerepléssel kiharcolta az olimpiai részvételt, mivel a ranglista 4. helyén végeztek.
Szakmák Éjszakája
Egészségpont, bevásárlókocsi érme készítés, CNC sakk, életmentési gyakorlat, számítógépes rajzolás, esztergálás, hegesztés, és még számtalan érdekesség fogadta pénteken este a TSZC Hamvas Béla Szakképző Iskolájába látogatókat a Szakmák Éjszakájának rendezvényén.
A programot a Bakfark Bálint AMI zenekara nyitotta, majd a Vörös István alapítvány táncosai oldották a hangulatot.
Nagy Grafikusok
A Hamvas Béla Gimnáziumban ismét pályázati projektzáró rendezvényre került sor 2016. április 14-én délután. Ezúttal a „Nagy Grafikusok” projekt résztvevői számoltak be több hónapos munkájukról. A rendezvényen megjelent Oroszlány város alpolgármestere Rajnai Gábor, a járási KLIK igazgatója Biró Mónika, valamint Oroszlány Középiskoláiért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bányai Ferenc.
Egy órán belül elfogták
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett – egy 26 éves oroszlányi lakos ellen.
Életmentést tanultak
Ismét újraélesztést oktató tanfolyamnak adott otthont a művelődési központ szerdán. A Dr. Balogh Tibor alapítvány szervezésben idén közel 200 főt szeretnének megismertetni az életmentés tudnivalóival. A mostani kurzuson közel tíz fő ismerkedett a „laikus újraélesztésnek” hívott módszerrel, mely az utóbbi évek során sokat egyszerűsödött.
Hit és hűség
A Magyar Országgyűlés 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy április12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen.
Startol az allergia szezon
A 13. héten Tatabányán jelentősen emelkedett a pollenterhelés. Elkezdődött a nyír pollenszórása, és pollenkoncentrációja gyorsan nőtt, csütörtöktől már magas volt, sőt pénteken a nagyon magas szintet is elérte.