Közönségszórakoztató mérkőzés, nagyszerű győzelem
Tiszteletet parancsoló, hat győzelemből álló szériával érkeztek a szombathelyi fiatalok Oroszlányra, a kérésükre szombat estére halasztott mérkőzésre. A Gorzsást még mindig nélkülöző OSE Lionsnak mégsem lehetett más célja, mint megállítani ezt a remek sorozatot, s visszavágni az őszi vereségért.
EBMEX Kupa
Nemzetközi versenyen vett részt Miskolcon a hétvégén az Oroszlányi Judo Club két ifjúsági versenyzője Végh Tibor vezetőedzővel. Száznyolcvannyolc induló lépett tatamira öt országból, s ott volt a teljes hazai élvonal is.
Zenés siker
Éremesőt hozott szombaton a Bakfark Bálint AMI diákjainak a Tatabányán megrendezett ötvenedik Komárom-Esztergom megyei Kamarazene Fesztivál. Az intézményt öt kamara csoport képviselte – tudtuk meg Bóna Ilonától.
Tájékoztató
Tájékoztató a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokat érintő, 2015. március 1-jétől hatályos változásokról
Borbarátok versengtek Oroszlányban
Közel harminc éven keresztül adott otthont az oroszlányi Bányász Klub a városi borversenynek, aminek megrendezése veszélybe került az intézmény bezárását követően.
A járművezetőket és gyalogosokat ellenőrzik
Folytatja fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzéseit a rendőrség Komárom-Esztergom megyében. A járművezetők a hétvégén számíthatnak a megszokottnál több rendőrre a megye egy és kétszámjegyű útjain.
Bevezetésre kerül a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés
Örömmel értesítjük az oroszlányi és a bakonyaljai térség lakosságát, hogy 2015. március hónaptól kezdődően bevezetésre kerül a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés
Az áldozatokra emlékeztek
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával nyilvánította minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává.
Sportcsarnok start
Egyetértett a Krajnyik Akác András Sportcsarnok bővítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás megindításával keddi ülésén a képviselő-testület.
Hulladékból származó tüzelőanyagra állítják át a Vértesi Erőművet
Az oroszlányi Vértesi Erőmű a környezetvédelmi normák szigorodása miatt 2015 december 31. után nem tüzelhet el szenet, a létesítményt hulladékból származó tüzelőanyaggal üzemeltetnék tovább - ismertette el a vállalat vezérigazgatója az oroszlányi képviselő-testület kedd esti ülésén.