Kultúra
2015. március 19.
Újra bizalmat kapott az elnök

A tavalyi év programjainak, eseményeinek ismertetésével kezdte Károlyiné Plóza Melinda elnök az oroszlányi Falu-hagyományőrző és Kulturális Egyesület közgyűlését szerdán este a Rákóczi kultúrotthonban, ahol az önkormányzatot Rajnai Gábor alpolgármester képviselte.

Mozaik
2015. március 19.
MÁV-START Zrt. tájékoztatása

Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2015. március 31-én Környe – Oroszlány állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen szereplő vonatok helyett Tatabánya – Oroszlány állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek a sötétített alappal jelölt menetrend szerint.

Közélet
2015. március 18.
Évet zártak a pecások

Megtárgyalta és elfogadta szombaton az Oroszlányi Horgász Egyesület tagsága a vezetőség tavalyi szakmai és pénzügyi beszámolóját, és a 2015. évre vonatkozó terveket. Mint elhangzott, az egyesület gazdálkodása stabil. Az elmúlt évben 47 ezer kg hal került tavaiba, és a fogási átlag 52,83 kg volt.

Mozaik
2015. március 18.
Fogorvosi ügyelet

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Tatabánya Megyei Jogú Város által működtetett fogászati ügyeletet az alábbi helyen és időpontban lehet igénybe venni:

Hír
2015. március 18.
Ál-vízművesek dolgoznak a megyében

Az elmúlt napokban ismét felbukkantak olyan emberek, akik az ÉDV Zrt.-re hivatkozva próbáltak bejutni több otthonba. Azt hazudták, hogy a csatornahálózat tisztítására, valamint benőtt gyökérzet eltávolítására van megbízásuk.

Hír
2015. március 17.
Március 15-ig 133-an fagytak meg

Március 15-ig 133-an fagytak meg Magyarországon. Tizennéggyel többen, mint a múlt télen – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden közzétett legfrissebb jelentésében. Az emberjogi mozgalom előző kimutatása, március 1. óta tizenegy embertársunk szenvedett rendkívüli kihűléses halált.

Közélet
2015. március 17.
Kitakarítottak

Sokan tettek eleget a hívó szónak, s vettek rész hétvégén a kajakosok hagyományos tavaszi nagytakarításán. Közel félszázan szorgoskodtak a vízitelepen és környékén, ahol szelektíven került sor a hulladékok begyűjtésére, majd két csoportra osztódva következett a Malom-tó partszakaszának, valamint a vízfelületnek a mentesítése.

Közélet
2015. március 17.
A Felvidéken is ünnepeltek az oroszlányi diákok

Huszonegy éve szervezi a Rákóczi Szövetség március 15-i Diákutaztatási Programját magyarországi iskolák számára azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak, és az ottani magyar közösséggel együtt ünnepeljenek.

Közélet
2015. március 17.
Amerikai diákok Oroszlányban

Immár ötödik alkalommal látogatott el nyolc amerikai diák hétfőn az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumba és Szakképző Iskolába. A fiatalok tanórákon vettek részt, a helyi tanulók pedig lehetőséget kaptak, hogy ezen a napon inkább szóban mérettessék meg angoltudásukat.

Sport
2015. március 16.
Tízedik győzelmét szerezte az OSE Lions

Első számú irányítóját, Kiss Kornélt továbbra is nélkülözve hangolt a Vasas elleni mérkőzésre az oroszlányi gárda, melynek hazai pályán nem is lehetett más célja, mint a győzelem megszerzése. Még úgy is, hogy a fővárosiak négy új játékossal erősítettek, ráadásul Pápán 21 ponttal nyertek.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek