Tizenkilencedszer vetélkedtek
Már a reggeli regisztrációnál megkezdődött a verseny szombaton Oroszlányban a Rákóczi Szövetség hagyományos, tizenkilencedik alkalommal megrendezett történelmi vetélkedőjén, hiszen ekkor kellett leadni a hazai és külhoni diákok részvételével sorra kerülő program alkotásait, illusztrációit, amiket előzetesen kaptak feladatul a résztvevők.
Az eseményen Nagy Csaba a szövetség helyi elnöke és Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a magyar csapatok mellett Szlovákiából érkező vendégeket.
- Meggyőződésem, hogy mindazok, akik Oroszlányban élnek, s akik felkeresik városunkat, azt látják, hogy békességben él itt közel húszezer ember, akik között vannak svábok, szlovákok és magyarok egyaránt. Mindig is egyetértésben, megértésben éltek egymás mellett a nemzetiségek, megőrizve eredeti nyelvüket, kulturális szokásaikat, ünnepeiket. Ugyanakkor tartalmas, rendszeres kapcsolatban vagyunk a környező országok magyar ajkú lakosságával is. Ennek a kapcsolattartásnak egyik fő motorja a Rákóczi Szövetség. Az utánunk jövőknek, önöknek az lesz a feladatuk, hogy még jobban továbbfejlesszék, elmélyítsék és tartalommal töltsék meg ezeket a kapcsolatokat. Ennek az útnak egyik állomása érkezett el a mai vetélkedővel – hangsúlyozta beszédében a városvezető.
A megnyitó gondolatokat követően tíz csapat részvételével vette kezdetét a nemes vetélkedés.
Mint azt a feladatokat összeállító Járfás Mihály István történelemtanár elmondta, a vetélkedő Széchenyi Istvánra emlékezik. A gróf születésének idén ünnepelt 225. évfordulóját Széchenyi-emlékévvé nyilvánították. Történelmünk eme meghatározó alakjának hatalmas, immár hungarikummá vált írott életműve ma is útmutatásul szolgálhat. Ezekről az ismeretekről kellett számot adniuk az alsóbodoki, bátorkeszi, lévai, nagykaposi, vágsellyei, dadi, csákvári, écsi, kapuvári és oroszlányi csapatoknak.
A térképismereti, életrajzi, kronológiai kérdésekre adott válaszok, és az előzetes feladatok megoldásának színvonala alapján végül a kapuvári trió vehette át Lazók Zoltántól az első helyezettnek járó ajándékokat, másodikak lettek a bátorkeszi diákok, míg Csákvár együttese a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott.
A délelőtti szellemi megmérettetést délután a majki Bányászati Múzeumban tett látogatás követte, Nagy Csaba pedig reményét fejezte ki, hogy jövőre ugyancsak találkoznak a Rákóczi Szövetség jubileumi, huszadik nemzetközi történelmi vetélkedőjén.