A Kaposvári KK és az OSE Lions is a bajnokság 10. helyéért harcolt a play-out hajrájában. A két, 14-14 győzelemmel álló együttes a kilencedik fordulóban Kaposváron találkozott.
A Kaposvári KK és az OSE Lions is a bajnokság 10. helyéért harcolt a play-out hajrájában. A két, 14-14 győzelemmel álló együttes a kilencedik fordulóban Kaposváron találkozott.
Az OSE Lions felnőtt férfi kosárlabdacsapata a Zalakerámia ZTE KK-t fogadta szerdán a play-out nyolcadik fordulójában. A mérkőzés 33 pontos, fölényes hazai győzelemmel zárult.
Két elveszített mérkőzés után hazai pályán folytatódott az alsóházi rájátszás 7. fordulója, melyen a PVSK volt az OSE vendége. Nagy változást jelentett a csapatnak az, hogy hosszú szünet után most már a szurkolók előtt játszhatott mérkőzést.
Az OSE Lions a sorozatban öt győzelmet számláló, az alsóházat vezető Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vendége volt a play-out hatodik fordulójában. A hazaiak jó sorozata tovább folytatódott.
Az oroszlányi súlyemelők ismét kiválóan szerepeltek a legutóbbi megmérettetésen. Az OVSK fiataljai remek teljesítményt nyújtva, négy elsőséget szereztek.
A Tour de Hongrie kerékpárverseny oroszlányi szakaszának teendőivel kapcsolatos megbeszélésre került sor szerdán délelőtt a polgármesteri hivatalban.
Az A-csoporttól búcsúzó Jászberényi KSE-t fogadta az OSE Lions felnőtt férfi kosárlabdacsapata a play-out ötödik fordulójában. A mérkőzés meglepő eredménnyel zárult.
Izgalmas mérkőzésen nyert hazai pályán az oroszlányi felnőtt férfi kosárlabdacsapat a rájátszás 4. fordulójában.
A március 9-i, oroszlányi utánpótlás futball fejlődésének érdekében történt szakmai egyeztetés folytatásaként a felcsúti Pancho Arénába tett látogatást kedden délután Lazók Zoltán polgármester és Szabó Mihály alpolgármester. A két városvezetőt elkísérte Mészáros István és Schaffer Attila utánpótlásedző is.
A ZTE otthonába látogatott az OSE Lions felnőtt férfi kosárlabda csapata szombaton az NBI/ A play-out 3. fordulójában. Mindkét fél jó előjelekkel várhatta a találkozót, hiszen az OSE Pécsen, míg a ZTE hazai pályán aratott győzelmet a szerdai játéknapon.