Évforduló
2023. October 18.

Magyar festészet napja

Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatát 2002-ben civilek azzal a céllal indították el, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire. A rendezvénysorozatot, melynek jelentőségét 2020-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el, minden évben október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezik.

Évforduló
2023. October 17.

220 éve született „a haza bölcse”

Deák Ferenc a Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én, jómódú középbirtokos nemesi családban. Anyja a szülésbe belehalt, apját is korán elvesztette, rokonoknál Zalatárnokon, majd Kehidán nevelkedett. Nagykanizsán, majd a bencések pápai gimnáziumában tanul. A győri jogakadémián jogot hallgatott, majd az ügyvédi vizsgát a pesti királyi táblánál tette le. Pesten ismerkedett meg Toldy Ferenccel, Bajzával és Vörösmartyval.

Évforduló
2023. October 06.

Nemzeti gyásznap

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát. Utolsó szavaik, mondataik arról árulkodnak, hogy igazságtalannak tartották az ítéletet, mégis mindannyian bátran, büszkén vállalták a halált. Tizenhárom, Istenben hívő igazi férfi, akik a végső pillanatig hősként viselkedtek. Tizenhárom szív, amelyek egytől egyig a haza szolgálatáért lángoltak, és egy őszi reggelen a magyarságért és szabadságért szűntek meg dobogni. Október 6-át a magyar kormány 2001-ben nemzeti gyásznappá, az aradi vértanúk emléknapjává nyilvánította.

Évforduló
2023. October 03.

Állatok Világnapja

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

Évforduló
2023. September 29.

Népmese napja

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

Évforduló
2023. September 29.

Helyi Önkormányzatok Napja

Az Országgyűlés 2000. június 13-án nyilvánította a Helyi Önkormányzatok Napjává szeptember 30-át, annak emlékére, hogy 1990-ben ezen a napon tartották az első helyhatósági választásokat Magyarországon.

Évforduló
2023. September 29.

Ma van Szent Mihály napja

Szent Mihály hava és Szent Mihály napja a néphagyomány szerint nagy jelentőséggel bír: az időjárás alakulása, az igazi, hideg ősz eljövetele, a gazdasági év fordulója egyben.

Évforduló
2023. September 29.

A kávé világnapja

Már 40 éve ünnepeljük szeptember 29-én a kávét. A világ egyik legkedveltebb itala először Japánban, 1983-ban kapott saját napot.

Évforduló
2023. September 21.

Drámai ankét

A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünnepeljük "A magyar dráma napját" annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre: Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban.


Találatok száma: 303db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek