Koronavírus
2020. november 09.

Rendkívüli korlátozások lépnek érvénybe

A járvány Európában megint felszálló ágban van, a járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában 8 millióan betegedtek meg. Az egészségügyet a kormány felkészítette, de az egészségügyi dolgozók is emberek, a számuk véges, a vakcináig pedig több hét van hátra. Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel, ezért a megbetegedések számát csökkenteni kell, a maszkviselés már nem elég. Korlátozó intézkedésekre van szükség - így kezdte tájékoztatóját a miniszterelnök.

Koronavírus
2020. november 03.

Újabb szigorítások éjféltől

A kormány a keddi ülésen áttekintette a járványügyi helyzetet mind a magyarországi, mind az európai tekintetben. Tagadhatatlan, hogy felgyorsult a járvány terjedése, Ausztriában már másfélszer annyi az egy millió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon, nyugatabbra pedig még ennél is rosszabb a helyzet.

Koronavírus
2020. november 01.

Járványhelyzet

Újabb számok érkeztek a vírus terjedéséről, amelyek óvatosságra intenek bennünket.

Koronavírus
2020. október 27.

Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását

Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.

Koronavírus
2020. október 18.

Még két hónapig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok

December 15-ig még érvényesek Magyarország területén azok az okmányok, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet ideje alatt jártak le. A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalást követően keressék fel a kormányablakokat.

Koronavírus
2020. szeptember 28.

Élelmiszertartalékolási kisokost készített a Nébih

A Covid-19 járvány kezdetén hazánkban is jellemző volt a pánikvásárlás, ami a védekezés szempontjából kedvezőtlen tömegjeleneteket eredményezett az üzletekben. A hasonló helyzetek elkerülése érdekében élelmiszertartalékolási útmutatót állítottak össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Koronavírus
2020. szeptember 22.

Hétfőtől életbe léptek az új védelmi intézkedések

Szeptember 21-től kötelező a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is.


Találatok száma: 233db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek