Helyi vállalkozók, ipari parki cégvezetők, vezető munkatársak fogadták el a meghívást az önkormányzat hagyományos vállalkozói estjére csütörtökön.
Helyi vállalkozók, ipari parki cégvezetők, vezető munkatársak fogadták el a meghívást az önkormányzat hagyományos vállalkozói estjére csütörtökön.
Több mint félmilliárd forintnyi pályázati pénz érkezik Oroszlányba a különböző címeken meghirdetett és nyertes pályázatoknak köszönhetően jelentette ki a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő.
Az év végi ünnepek előtt jelentősen megnő a boltok környéki gépjárműforgalom és az autófeltörések száma. Néhány alapszabály betartásával azonban elkerülhető a baj.
A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon vezessenek fokozott óvatossággal. Bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.
Amennyiben az Ön vállalkozását / földterületét is szeretni az OTTP-n belül tudni, 2017. december 6-ig várjuk jelentkezését!
Az oroszlányi rendőrök kedden a gépjárművezetőknek és a kerékpárosoknak láthatóságot segítő mellényt osztottak és felhívták a figyelmüket a láthatóság fontosságára.
Érdemes részletesen átböngészni a képviselő-testület keddi ülésének anyagát a város weboldalán, mert a 21 napirendi pont között több olyan is van, amelyik közvetlenül érinti a település lakosságának mindennapi életét.
Tájékoztatjuk Oroszlány lakóit, valamennyi érintettet, hogy elkészült a város Településképi Arculati Kézikönyvének (TAK) véleményezési anyaga és Településrendezési Tervének módosítása. Az ezekkel kapcsolatos lakossági fórumra 2017. nov. 28-án 16 órakor a Polgármesteri Hivatal nagy tanácstermében kerül sor.
Ha megteheti, vásároljon a nélkülözőknek tartós élelmiszert, és adja le a Szociális Szolgálat önkénteseinek a kijáratnál felállított gyűjtőponton!
péntek, nov. 24., 15.00 - 20.00
szombat, nov. 25., 08.00 - 19.00
vasárnap, nov. 26., 08.00 - 18.00
Az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal értesíti az érintett lakosságot, hogy a kivitelező 2017. november 20-án megkezdte a Dózsa György utca 2-8. melletti parkoló, valamint a Népek barátsága utca-Április utca-Dózsa György utcák közötti szakaszának közlekedésfejlesztési beruházását.