Az oroszlányi karatésok nyolc fővel képviselték hétvégén városukat a Mosonmagyaróváron megrendezett XII. IJKA Országos Nyílt Stílus Bajnokságon.
Az oroszlányi karatésok nyolc fővel képviselték hétvégén városukat a Mosonmagyaróváron megrendezett XII. IJKA Országos Nyílt Stílus Bajnokságon.
A népdal és a népzene hagyományőrző múltját megőrizve, az egyre kevesebbszer hallott, énekelt népdalok felidézése, illetve megismertetése a fiatalabb generációval, a néprajzi tájegységek népdalcsokrainak bemutatása és az együtt dalolás élménye – ez volt a célja az oroszlányi adventi népdalköri találkozó életre hívásának egykor, s ez volt vasárnap is, amikor immár huszonhetedik alkalommal rendezték meg a művelődési központban.
Idén ismét megszervezte hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Az akció lebonyolításában körülbelül ötezer önkéntes vett részt, köztük az oroszlányi szociális szolgálat munkatársai is – tudtuk meg Baráth Domonkos intézményvezetőtől.
Közel százan érkeztek szombat délután Oroszlány egyik legnagyobb és legaktívabb civil közösségének, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének évadértékelő, évzáró programjára a művelődési központba.
Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt térhetett haza a Szovjetunióból.
Ha megteheti, kérjük, fogjon egy cipős dobozt, töltse meg olyan ajándékkal, aminek Ön is örülne!
Bár a zsinórban tizedik bajnoki győzelmére készülő OSE volt a mérkőzés esélyese, nem szabad elfelejteni, hogy a Vasas a tavalyi bajnoki döntőn, majd a februári Hepp-kupa elődöntőn is jobbnak bizonyult a Lions-nál.
Huszadik alkalommal rendezték meg pénteken testvérvárosunkban, Vágsellyén a rendvédelemben dolgozók labdarúgó tornáját.
Tizenötödik alkalommal rendezte meg péntek délelőtt sportnapját, az idén 50 éves Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és Kollégium.