Kittenberger Kálmán 1881-ben született a felvidéki Léván egy 8 gyermekes iparoscsalád utolsó sarjaként. A természet már a kezdetektől lenyűgözte, különösen a madárvilág vonzotta. Fiatalkora óta álmodozott távoli, egzotikus vidékekről. Egy bácskai földbirtokos, Damaszkin Arzén, egy kelet-afrikai expedíciót szervezett, és preparátort keresett. Kittenberger azonnal igent mondott az ajánlatra, még annak ellenére is, hogy munkáját csak koszt-kvártély jelleggel tudták honorálni. 1903 januárjában, amikor hajójuk kikötött a kenyai Mombasában, Kittenberger élete új irányt vett.

Voltaképpen ekkor született meg a híres vadász és kutató, aki afrikai pályafutása során, minden nehézség és nélkülözés ellenére, értékes és páratlan természetrajzi anyagokat gyűjtött, mindent - még saját testi épségét is - alárendelve a tudománynak, amely ekkortájt még igen keveset tudott Afrika e vidéknek egzotikus állatvilágáról. Többször is megfordult olyan helyen, ahol a helyiek először láttak fehér embert. Kittenberger kisebb-nagyobb megszakításokkal (1903-tól 1929-ig) összesen 16 évet töltött el Afrikában, ahol bejárta a Kilimandzsáró és a Viktória-tó vidékét, behatolt Etiópiában a Danakil-vidékre, valamint Uganda távoli részeire és többek között Belga Kongóba is eljutott. Ez idő alatt több mint 60 000 tételből álló anyagot gyűjtött a Nemzeti Múzeum és a Fővárosi Állatkert számára.

Kittenberger 1914-ben Afrikában, éppen angol fennhatóságú területen vadászott, amikor kitört a háború. Az angol hatóságok - mint ellenséget - letartóztatták, mindenét elkobozták, és egy indiai hadifogolytáborba vitték. Miután hazatért a hadifogságból, sora rendeződni látszott, a Nimród című vadászszaklap szerkesztője, majd tulajdonosa lett.

Sokan azt mondták róla, hogy nehéz ember, gőgös, zárkózott, sőt rideg, néha pedig goromba volt. Élete nem volt rózsás, nem kapott kitüntetést, sem elismerést. Igaz, nem is pályázott semmi ilyesmire. Egyetlen vágya volt, hogy az állatkert igazgatója lehessen, hogy kutatásait és az állatkert benépesítését folytathassa.

1956-ban, a forradalom harcai során tűz ütött ki a Nemzeti Múzeumban, és a nevével fémjelzett Afrika-gyűjtemény megsemmisült. Ez lelkileg nagyon megviselte az elmeszesedett gerincével küzdő Kittenbergert. Hiába a kezelések és a reuma elleni gyógyfürdők, ahogy a fájdalom és a mozgáskorlátozottság egyre nőtt, úgy nőtt benne a néma depresszió is. Kittenberger Kálmán 1958. január 4-én halt meg agyvérzés következtében családja és barátai körében, nagymarosi otthonában. Nevét még ugyanebben az évben felvette a Veszprémben ekkor nyíló növény- és vadaspark, az egyik legnagyobb Afrika-kutató emléke előtt tisztelegve.

Forrás: turistamagazin.hu