Tárjátok ki a szíveteket - Adománygyűjtés
Hazánkban sokan vannak, akik szeretetre és egyre többen azok, akik kenyérre éheznek. A Munkás Szent József Plébánia és az Oroszlányi Katolikus Karitász Csoport várja az adományokat karácsonyi segélyprogramjához, és a rászorulók év közbeni megsegítéséhez is a plébánián, az alábbi időpontokban:
Erkel Ferenc emlékezete
210 éve, 1810. november 7-én született – az akkor még Gyulához tartozó – Németgyulán Erkel Ferenc zeneszerző, karmester, zongoraművész.
Élő rock legendák Oroszlányban
A hazai rock zene két ikonikus énekese, Kalapács
József és Rudán Joe adott akusztikus koncertet péntek este a Kölcsey Ferenc
Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.
Kiállítás megnyitó
Raffai Éva (Szedlák Jánosné) helyi amatőr alkotó
„Képeket látok” című kiállítás megnyitójára került sor péntek délután az
oroszlányi művelődési központban.
Hazai pályán folytatják a kosarasok
Vasárnap 17:45-től ismét feldobják a labdát a Krajnyik "Akác"András Sportcsarnokban. A vendég ezúttal a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét lesz, akik 5 mérkőzést játszottak eddig és a 8. helyen állnak a tabellán.
Indul a STAT WARS
Már lehet nevezni a KSH országos középiskolai statisztikai csapatversenyére.
A gyümölcsök királya
Egy különleges alternatíva a vitaminok pótlására.
Mécseseket gyújtottak
Tizenkettedik alkalommal tartott megemlékezést a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete szerda délután az ’56-osok terén abból az alkalomból, hogy hazánk ellen inváziót indított a szovjet hadsereg 1956. november 4-én hajnalban, aminek célja a forradalom leverése, a Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a rendszer felszámolása volt.
Elmarad Koncz Zsuzsa koncertje!
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár közleményt adott ki.
A forradalom áldozataira emlékezünk
November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.