Oroszlány polgármestere nem írja elő a munkavállalóknak az oltást
A kormány csütörtök este megjelent rendelete értelmében a munkáltató előírhatja a munkavállalók számára a koronavírus elleni védőoltást. A polgármesteri hivatalok és önkormányzati fenntartású köznevelési, szociális, kulturális és egyéb intézmények esetén a döntés a polgármesteré.
Példás összefogás
Kerítést építettek az OKSE kajakházánál az elmúlt hét szombatján.
Adó-visszatérítés
Az adóhivatal online felületén már elérhető a nyilatkozat a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez, amelyet december 31-ig lehet benyújtani.
A Magyar Tudomány Napja
A kormány 1997-ben hozott rendelete november 3-át a Magyar Tudomány Napjává nyilvánította annak emlékére, hogy 1825-ben ezen a napon, a pozsonyi Országgyűlésen gróf Széchenyi István felajánlotta birtokainak egy éves jövedelmét, 60 ezer forintot a Magyar Tudós Társaság - a mai Tudományos Akadémia - megalapítására.
Egészségügyi óvintézkedések
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. a következő közleményt adta ki:
Az elhunytakra emlékeztek
Halottak napja alkalmából ökumenikus istentisztelettel
és közös gyetyagyújtással egybekötött megemlékezésre került sor hétfőn délután
az oroszlányi temetőben.
Beköszöntött Szent András hava
Őszutónak és az enyészet havának is mondják novembert.
Mindenszentek ünnepe és Halottak napja
November első két napján olyan szeretteinkre emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk.
A reformáció napja
Világszerte október 31-én ünneplik a
reformáció napját, ugyanis ezen a napon függesztette ki Luther Márton a
wittenbergi vártemplom ajtajára a híres „95 tételnek” nevezett dokumentumát.
Luther tettét a protestáns reformáció kezdeteként tartják számon, hiszen olyan
fontos témákat érint a „95 tétel” mint a bűnbánat, vagy a bűnbocsánat.
Vereség Szombathelyen
Az MVM-OSE Lions felnőtt férfi kosárlabdacsapata szombaton az idei bajnokságban veretlen Falco KC gárdájával játszott. Az oroszlányiak remekül helytálltak, ám ez is kevésnek bizonyult a sikerhez.