Nyolc évvel ezelőtt Szlovéniában „mézes reggeli” néven indult egy kezdeményezés, melynek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak.
Nyolc évvel ezelőtt Szlovéniában „mézes reggeli” néven indult egy kezdeményezés, melynek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak.
Többek között az együttélés szabályairól szóló rendelettervezet is a döntéshozók elé kerül a keddi testületi ülésen. Mint az az előterjesztésben olvasható, a rendelet alkalmazásában a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás az a magatartás, amely bűncselekménynek vagy szabálysértésnek nem minősül, de a közösségi együttélés szabályaival ellentétes.
Taroltak a Cirill táncstúdió tagjai a múlt héten Prágában, ahol egy világversenyen vettek részt. Csapatban taroltak a táncosok, hiszen minden indított koreográfiájuk aranyat ért, azaz első helyezést értek el:
Nem csak a város, a környező települések fiataljait is várták szerdán az oroszlányi Hamvas Béla Szakképző Iskola nyílt napjára. Az alma mater leendő reménybeli lakóit Molnár István, az intézmény gyakorlati oktatásvezetője és pályaválasztási felelőse fogadta, aki a regisztrációt követően elsőként az iskola történetével ismertette meg az érdeklődőket, majd a 2016-2017-es tanév legfontosabb információi hangzottak el.
Mind a négy csapat pályára lépett az elmúlt hétvégén, így az OSZE felnőtt, U19, U16 és U14-es együttese is megmérette magát.
A nemzetközi "Ne gyújts rá"- mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják, melynek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire.
Ergométeres felmérést végzett a Vért SE Kajak szakosztálya kedd délelőtt a Hunyadi iskola alsós tornatermében. A mérőeszköz egy evezőpad volt, amin az azonos idő alatt megtett távolságokat mérték.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Oroszlányi Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Oroszlányi József Attila Általános Iskolában matematika vagy ének vagy informatika vagy rajz vagy magyar szakos tanár munkakör betöltésére.
2015. november 18-án kerül ismételt megrendezésre az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) kezdeményezésére az Európai Antibiotikum Nap.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Oroszlányi Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Oroszlányi József Attila Általános Iskolában informatika - bármely szakos tanár munkakör betöltésére.