Súlyemelő vizit
Dobos Imrét, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökét fogadta kedden Lazók Zoltán polgármester. A sportvezetőt elkísérték a helyi súlyemelő élet reprezentánsai, valamint Takács Mária szövetségi főtitkár, aki áprilisban az Európai Súlyemelő Szövetség (EWF) legmagasabb kitüntetését vehette át a norvégiai Fördében, az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon. Takács Mária egyébként 1988–1989 között az Oroszlányi Bányász színeiben versenyzett.
Időskori feledékenység
Harmadik előadásához érkezett kedden az Idősek Akadémiájának programsorozata. Ezúttal Rácz Tiborné szociális szervező, humán erőforrás menedzser vezetésével a demencia (olyan egyre fokozódó memóriazavar, amelyhez a magasabb szellemi, intellektuális képességek romlása kapcsolódik) betegség tüneteivel, lefolyásával ismerkedtek meg a résztvevők a Bányász Klubban.
Kitáncolták a májusfákat
Élő néphagyomány Oroszlányban a májfadöntés, s mivel a település három pontján állították fel őket hetekkel ezelőtt, pünkösd vasárnapján ezeken a helyszíneken lehettek tanúi a város lakói a színpompás felvonulásnak, s a fák kidöntésének.
Pécskán daloltak
Fesztiválsikereinek köszönheti a Bányász Népdalkör, hogy meghívást kaptak a hétvégén Pécska Város Napjaira.
Új büszkeség
Miért csúszott a beruházás? Miért is kerül többe? Hol a növényzet? – ilyen és ehhez hasonló kérdések sora jelenik meg a legnagyobb közösségi portál kommentjei között, miközben persze a város lakóinak többsége elismerően nyilatkozik a posta mögötti terület rehabilitációjáról.
Fiatal alkotók állítottak ki
Nem is olyan régen számoltunk be arról a tehetséggondozó programról, ami 2015 augusztusában indult a gimnáziumban Pfiszterer Ilona rajz-német szakos tanárnő vezetésével.
Áldozatsegítés és védelem
Hatékonyabbá tenné az Igazságügyi Hivatal az áldozatsegítésről való tudomásszerzést, és az áldozati jogok érvényesítését. Az intézmény ennek keretében az áldozatok hatékony tájékoztatását elősegítő rendőrségi protokollt dolgozott ki, mely hozzájárul a másodlagos áldozattá válás elkerüléséhez is.
Lomtalanítás közkívánatra!
Lakossági igényt kívánt kielégíteni az önkormányzat, amikor megrendelte az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt-től (OKÖ) a tavaszi lomtalanítási akciót, ami nem azonos a társaság által várhatóan őszre tervezettel.
Tekerve tekeregtek
Több mint félszázan vettek részt az „Oroszlányi Tekergők”, az Oroszlányi Szabadidő Egyesület kerékpáros szakosztályának vasárnap délelőtti túráján.
Harmadunk sportol
Minden év május 6-án ünnepeljük a Magyar Sport Napját, annak emlékére, hogy 1875-ben ezen a napon a Magyar Athletikai Club megrendezte a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten.