Fenn a csúcson
Csalódást keltő játékot mutatott a finálé második mérkőzésén is a Hoya Pannon Egyetem Veszprém alakulata a kosárlabda NB I/B piros csoportjában, így az OSE Lions teljesen megérdemelten nyerte meg a bajnokságot és jutott fel szerdán az élvonalba – olvasható a veol.hu oldalon.
Országos Maraton Bajnokság
Mint már évtizedek óta, ebben az évben is a győri Mosoni–Dunán került megrendezésre a Graboplast Országos Maraton Bajnokság, melyen minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze.
Kosárbravúr
Péntek késő délután elrajtolt a másodosztály Piros-csoportjának fináléja – az A-csoportos indulási jogért az alapszakasz-győztes Veszprém és a harmadikként rájátszásba jutó, ott a Veszprémhez hasonlóan hibátlanul menetelő OSE feszült egymásnak az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.
Osztrák érmek
Ausztriában jártak hétvégén az Oroszlányi Judo Club versenyzői, Zeltwegben, ahová 20 éves barátság köti őket.
Döntőben az oroszlánok!
A döntőbe jutás volt a lehetséges tétje az OSE számára a rájátszás elődöntőjének szerdai felvonásán, ezen az estén az oroszlányi "oroszlánbarlangban".
„Brummogtak” a fiatalok
Vasárnap a Törökbálint Arénában rendezték az idei év első flag football kupa napját. Az Oroszlány Bears utánpótlás csapatai először vettek részt ezen az országos megmérettetésen, de a sikerek így sem maradtak el.
Komoly lépés előre
Nagy iramban estek egymásnak a felek a rájátszás visszavágóján, örömteli volt, hogy jól kapták el a rajtot egy 5:0-ás kezdéssel az oroszlányi kosarasok.
Edzőtáboroztak
Mint minden évben, ez év tavaszán is edzőtáborba vonultak a kajakosok.
Április végén a lányok utaztak Neszmélyre, az Éden kempingbe. Az egész szakosztály nagyon megkedvelte ezt a helyet, nem véletlenül évek óta a táborozás helyszíne.
Három győzelem Kaposvárott
Kellemes időjárás és idilli sportkörnyezet fogadta április utolsó hétvégéjén, a Kaposvár Goldenfox meghívására három korosztályban, barátságos mérkőzésekre érkező Oroszlány Bears amerikai focistáit, az újonnan épült Kaposvár Aréna melletti atlétikai pályán.
Hét aranyérem
Ismét bizonyítottak a hétvégi, kétnapos iskolás bajnokságon a fővárosban Likerecz Attila és Bagócs János súlyemelő tanítványai.