Antik bútorok restaurálásáról tartott előadást Zelovits Gábor
A Rákóczi Szövetség szervezésében vetített képes program várta az érdeklődőket a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
A régi bútorok történetéről és helyreállításáról tartott előadást Zelovits Gábor bútorrestaurátor. A rendezvény a helyi Rákóczi Szövetség szervezésében valósult meg, a kiállítótér megtelt érdeklődőkkel.
A program a folytatása volt egy három évvel korábbi találkozásnak, amikor a szakember már bemutatta munkáját az oroszlányi közönségnek. Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy az est az „Amikor a történelem valósággá válik a jelenben” címet viselte, és célja az volt, hogy közelebb hozza a hallgatósághoz az antik bútorok világát, valamint a restaurálás szakmai hátterét.
Nagy Csaba elnök:
– Három évvel ezelőtt már vendégül láttuk Zelovits Gábort, a mostani alkalom ennek a találkozásnak a folytatása. Egy különleges szakma mestere érkezett hozzánk, aki az antik bútorokat úgy újítja fel, hogy azok megmaradjanak a jelen és a jövő nemzedékei számára is. A vetített képes előadás során a közönség átélhette, miként válik a történelem kézzelfoghatóvá a restaurálás folyamatán keresztül.
Az előadás során Zelovits Gábor különböző stílusirányzatokhoz tartozó bútorokat mutatott be fotókon, ismertetve azok készítési idejét, jellegzetességeit és a helyreállítás lépéseit. A szakember beszélt a restaurálás technikai és művészeti oldaláról, valamint arról a szemléletről, amely a régi tárgyak megőrzését és újjáélesztését vezérli.
Zelovits Gábor bútorrestaurátor:
– Az előadás középpontjában továbbra is az antik bútorok állnak. Egy készülő könyv anyagából is hoztam részleteket, amelyekben a bemutatott darabokhoz kapcsolódó történetek szerepelnek. A fotók és videók mellett ezek a felolvasott szövegek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a bútorok múltja és jelentősége teljesebb képet adjon a közönség számára.
A restaurátor az eseményen bejelentette, hogy csatlakozik a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetéhez. Mint elmondta, korábban munkája miatt nem tudott rendszeresen részt venni a programokon, ugyanakkor a jövőben tagként kíván bekapcsolódni a helyi közösség munkájába.
Zelovits Gábor:
– A szervezet programjai mindig érdekeltek, azonban a munkám eddig nem tette lehetővé a rendszeres jelenlétet. A csatlakozással szeretném összehangolni a szakmai tevékenységemet a közösségi szerepvállalással, és amennyiben szükséges, személyesen is segítséget nyújtani a jövőbeni programok során.
Az előadás kitért arra is, hogy a restaurálás célja az eredeti állapothoz lehető legközelebbi megjelenés visszaállítása, miközben a tárgy történeti értéke és hitelessége megmarad. Az egyórás program átfogó képet adott a bútorrestaurálás folyamatáról és jelentőségéről.
