Nemzetközi mezőnyben versenyzett az oroszlányi SpaceX csapat
A Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapata 43. helyezést ért el a szingapúri világversenyen.
A World Robot Olympiad (WRO) idei nemzetközi döntőjében szerepelt az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola SpaceX nevű LEGO robotikai csapata. A tanulók a RoboMission – Elementary kategóriában versenyeztek, ahol összetett műszaki és programozási feladatokat kellett megoldaniuk.
A csapat tagjai, Kara Botond és Takács Kristóf hatodik osztályos tanulók, valamint felkészítőjük, Kovács Ildikó tanárnő a „Satellites at Work” nevű kihívásban indultak. A feladat során a robotnak üzemanyagot kellett szállítania, rakétát indítania, műholdakat gyűjtenie és pályára állítania, illetve űrszemetet kellett kezelnie. További pontot adott a sérült műhold megjavítása. A verseny során a résztvevőknek előre nem ismert pályán kellett dolgozniuk, amelyen meghatározott idő alatt kellett a legjobb teljesítményt nyújtaniuk.
A 2025. november 26–28. között Szingapúrban megrendezett világdöntőre 95 csapat jutott be a kategóriában. A SpaceX a végső értékelés alapján a 43. helyen végzett, amellyel ezüst minősítést szerzett. A csapat ezzel javított a tavalyi eredményén, amikor 45. helyen zárt és bronz minősítést kapott. A nemzetközi rangsorban a SpaceX az európai csapatok közül a 7. helyet érte el.
A versenyen való részvétel az Edutus Egyetem, a Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítvány, valamint több intézmény és vállalat támogatásával valósult meg. A támogatók között szerepelt Oroszlány Város Önkormányzata, a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft., a BorgWarner Hungary Kft., a Fanuc Hungary Kft., a Transintertop Kft., az Aranyhaj Alapítvány és több magánszemély. A felkészítést Kovács Ildikó tanárnő végezte, a szülői háttér biztosításában Takács László működött közre. A szervezést és előkészületeket önkéntesek is támogatták.
A Hunyadi Mátyás Általános Iskola SpaceX csapata a nemzetközi mezőnyben elért helyezésével eredményesen képviselte Magyarországot a WRO világdöntőn.
