Intézmény
2025. november 14.

Nyílt napot tartottak a Hamvas Béla Gimnáziumban

Az érdeklődő általános iskolások betekintést kaptak az intézmény oktatási kínálatába és működésébe.

A Hamvas Béla Gimnázium nyílt napot szervezett, amelyre nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket várták. A program célja az volt, hogy a látogatók megismerjék az iskola mindennapjait, pedagógusait és a következő tanévre kijelölt osztályfőnököket.

Az eseményen több tanórát is megnyitottak az érdeklődők előtt, a humán és reál tantárgyaktól kezdve egészen a digitális kultúráig. A diákok és a szülők így teljes képet kaphattak az intézmény oktatási struktúrájáról és a gimnázium pedagógiai szemléletéről.

Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató elmondta, hogy az iskola a következő tanévre való felkészülést már megkezdte.

– A pályaválasztási kiállítás után hagyományosan nyílt napot szervezünk, amelyen a 7–8. osztályos tanulók és szüleik bármely tanórát meglátogathatják. A humán területek, az angol és német emelt szint, valamint az általános tantervű csoport egyaránt megtekinthető, így minden érdeklődő átfogó képet kap a gimnázium működéséről - fogalmazott.

A program részeként az igazgató ismertette a felvételi folyamatot is. A gimnáziumba való jelentkezéshez nem szükséges központi írásbeli vizsga, a felvételi eljárás alapját a hetedik év végi és a nyolcadik félévi eredmények adják. Hangsúlyozta továbbá, hogy a képviselő-testület döntése alapján január 1-jétől az önkormányzat tanulmányi ösztöndíjjal támogatja azokat a diákokat, akik legalább négyes tanulmányi átlagot érnek el.

Dr. Radványiné Varga Andrea a következő tanév osztályfőnökeire is kitért.

– Czeti Antónia és Mészárosné Fülöp Laura tanárnők lesznek az új tanév osztályfőnökei, akik szintén várják az érdeklődőket. Arra biztatom a diákokat, hogy ha a Hamvas Béla Gimnáziumot választanák, első helyen jelöljék meg intézményünket – tette hozzá.

A gimnázium december 3-án újabb nyílt napot tart, így azok is ellátogathatnak az intézménybe, akik ez alkalommal nem tudtak részt venni. A látogatók személyesen is megismerhetik a gimnázium képzési kínálatát és szellemiségét.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek