Adomány az ebrendészetnek
A Tatabányai Ipari Parkban működő Grundfos HR osztályának munkatársai látogattak el az Oroszlányi Ebrendészeti Telepre, ahol adományokat adtak át az ott dolgozóknak.
A vendégek megismerkedhettek a telep működésével, a mindennapi feladatokkal és a gondozott állatokkal is. Az eseményen jelen volt Takács Károly, Oroszlány polgármestere is.
A városvezető hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára kiemelten fontos az állatvédelem és a telep fejlesztése. Mint mondta, az ebrendészeti telep nemcsak a város, hanem a járás feladatait is ellátja, hiszen Oroszlány megállapodást kötött a környező községekkel az ebrendészeti feladatok ellátására.
– Tulajdonképpen az ebrendészeti telep komplex feladatot lát el. Nemcsak Oroszlány, hanem a járás települései számára is biztosítja a szolgáltatást, ami folyamatos jelenlétet igényel a községekben és külterületeken. Ennek érdekében már tavaly vásároltunk egy BYD elektromos autót, amely kifejezetten erre a feladatra alkalmas. A jövőben pedig napelemes betáplálással is szeretnénk fejleszteni a telepet – mondta Takács Károly.
A polgármester hozzátette, hogy a cél a telep korszerűsítése és az állatok életkörülményeinek javítása.
– Különösen figyelünk arra, hogy a karbantartás folyamatos legyen, és az állatok megfelelő körülmények között éljenek, amíg itt tartózkodnak. Ugyanakkor az elsődleges célunk, hogy minél hamarabb gazdára találjanak. Ennek érdekében minden erőforrást mozgósítunk, és nagyra értékeljük a civil kezdeményezéseket is. Felvetődött egy cicaház kialakításának terve is, hiszen a cicák nem tarthatók ketrecben, lélektanilag sem viselnék el. Jó lenne, ha számukra is létrejöhetne egy átmeneti, nyugodt hely, amíg örökbe nem fogadják őket – fogalmazott Takács Károly.
A Grundfos munkatársai az adományátadás után időt töltöttek néhány kutyával is, így személyesen is megismerhették az ott gondozott állatokat. A telep dolgozói köszönetüket fejezték ki a támogatásért, és elmondták, hogy az elmúlt hetekben több oroszlányi intézmény, köztük óvodák is gyűjtést szerveztek a menhely javára. Az ilyen összefogások nagy segítséget jelentenek a mindennapi működésben és az állatok ellátásában.