Sport
2025. szeptember 30.

Oroszlányi győzelmek a Herend ellen

A Herend csapata érkezett Oroszlányba a teke Szuperliga negyedik fordulójában. A hazaiak mindkét korosztályban eredményesen szerepeltek.

A Szuperliga negyedik játéknapján hazai pályán lépett pályára az Oroszlányi Teke Szakosztály. A találkozót megelőzően Vágó Lajos Gábor szakosztályvezető kiemelte, hogy a csapat játékosai jó formában várták az összecsapást, és bizakodóan tekintenek a szezon további részére.

– A bajnokságban eddig három mérkőzésen vagyunk túl. Szegeden kezdtük az idényt, ezt követően Salgóbátonyt fogadtuk, majd Zalaegerszegen játszottunk. Ez utóbbi találkozó gyakorlatilag edzőmérkőzés jellegű volt, hiszen a zalaegerszegi csapat a magyar válogatott szinte teljes keretét felvonultatja. A Szuperligában jelentős különbségek vannak az egyes csapatok között, de hazai pályán sikerült pontot szereznünk. Két bajnoki pontunk van, a Szeged és a Zalaegerszeg elleni vereségeket követően a Salgóbátony elleni győzelmünkkel. A Herend elleni mérkőzés előtt is jó állapotban voltak a játékosaink, az ifjúsági csapat pedig már bizonyította is felkészültségét.

A szakosztályvezető a szezon előtti munkáról és az éves célkitűzésekről is beszámolt.

– A nyári felkészülés során öt-hat edzőmérkőzést játszottunk. A jelenlegi forma alapján az ötödik-hatodik hely környékére várjuk magunkat a szezon végén. Az utánpótlás-nevelés kiemelt figyelmet kap, ezért is fontos, hogy az ifjúsági játékosok versenylehetőséget kapnak. Emellett két felnőtt játékosunk iránt is érdeklődött a szövetségi kapitány, a cél, hogy bekerüljenek a válogatott bő keretébe.

A bajnoki találkozó végül egyértelmű hazai fölényt hozott. Az ifjúságiak 4:0-s, míg a felnőtt csapat 7:1-es arányban győzött. A forduló eredményei megerősítették az oroszlányi szakosztály pozícióját a tabellán.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek