A külhoni magyarság szolgálatában
A magyar nyelv megőrzésének jelentőségéről és a külhoni közösségek támogatásáról tartottak előadást Oroszlányban, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének rendezvényén.
A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezete által szervezett esemény középpontjában a magyar nyelv diaszpórában betöltött szerepe és a határon túli magyarság kulturális közösségeinek megerősítése állt. A program keretében vetítettképes előadás hangzott el a Magyar Nyelvőr Alapítvány tevékenységéről.
A megjelenteket Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének elnöke köszöntötte.
– A mai rendezvényünk a „Külhoni magyarság kulturális szolgálatában” címet viseli. Egy földrajzi és egy közösségi szempontokat is érintő vetítettképes előadást hallhatnak, amelynek keretében a Magyar Nyelvőr Alapítvány munkásságát is megismerhetik. Az alapítvány hasonló célokat követ, mint a Rákóczi Szövetség, bár tevékenysége földrajzilag tágabb. Míg a szövetség főként a Kárpát-medencei magyarság ügyeivel foglalkozik, addig a Magyar Nyelvőr Alapítvány a világ minden táján élő magyar közösségeket támogatja.
Az előadást Dr. Keszi István jogász, egyetemi tanár, a Magyar Nyelvőr Alapítvány alapító képviselője tartotta meg.
– A Rákóczi Szövetség meghívására érkeztem Oroszlányba, hogy bemutathassam az általunk végzett munkát. A Magyar Nyelvőr Alapítvány az 1872-ben alapított Magyar Nyelvőr folyóirat szellemiségét követve minden olyan kezdeményezést támogat, amely a magyar nyelv ápolását, megőrzését és tudományos kutatását szolgálja. Három fő területen tevékenykedünk: könyvadományokat juttatunk el határon túli intézményekhez, részt veszünk minden olyan Kárpát-medencei programban, amely a nyelvi identitást erősíti, valamint évről évre átadjuk a rangos Magyar Nyelvőr Díjat azoknak, akik sokat tesznek a nyelvért.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány 2005 óta lát el aktív szerepet a magyar nyelv védelmében. Az oroszlányi előadás célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a nyelvi tudatosság fontosságára, különösen a határon túli közösségekben, ahol a magyar nyelv az identitás meghatározó része.