Hír
2025. május 06.

Tisztelet Szent Flóriánnak és a tűzoltói hivatásnak

Május 4-én világszerte a tűzoltók védőszentjére, Szent Flóriánra emlékeznek. Oroszlányban is minden évben megtartják e jeles napot, tiszteletet adva a hivatás szimbolikus védelmezőjének.

Az eseményen Czupár Tamás parancsnokhelyettes mondott beszédet, amelyben kiemelte, hogy a tűzoltóság szervezett formában való megjelenése hazánkban gróf Széchenyi Ödön nevéhez kötődik. Elmondása szerint „Magyarországon gróf Széchenyi Ödön kezdte meg a tűzoltóság megszervezését. 1862-ben Londonban találkozott először a szervezett tűzoltással. Hazaérve, rögtön elkezdte keresni a támogatókat. Sikeres munkáját az egy év múlva megalakuló Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet megalakulása jelezte”. Hozzátette, miszerint Széchenyi nevéhez fűződik a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség 1870-es megalapítása és az első tűzoltóautó beszerzése is.

A megemlékezés nemcsak a hagyományok ápolását szolgálta, hanem lehetőséget adott arra is, hogy a kiemelkedő szakmai teljesítményt elismerjék. A 2024. év tűzoltója címet Varga Bendegúz vehette át, akinek munkáját a szolgálatot adó állomány titkos szavazással ismerte el. Czupár Tamás hangsúlyozta, hogy „Szent Flórián nap alkalmat ad arra, hogy a tűzoltó társadalom egy napra tragédia nélkül is reflektorfénybe kerüljön, dicsérettel, jutalommal ismerjék el egész évi munkáját”.

A rendezvény zárásaként a jelenlévők koszorút helyeztek el a tűzoltók emléktáblájánál, kifejezve tiszteletüket mindazok előtt, akik életüket a közösség védelmének szentelik.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek