Hír
2024. March 02.

Elhunyt Ivák István

Életének 71. évében eltávozott Ivák István, Oroszlány és Komárom-Esztergom vármegye kiemelkedő médiaszakembere.

Neve és személye összeforrt a bányászváros és a járás településeivel.

2002-2010-ig, majd 2014-2020-ig Oroszlány város sajtóreferense volt. 2015-től az ő kezdeményezésére újult meg a város honlapja. A COVID időszaka alatt, 2020-2021-ben külsős műsorvezetőként aktívan segítette az Oroszlányi Városi Televízió munkáját.

Az Oroszlány Városkörnyéki Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (Bokod, Dad, Kecskéd, Kömlőd, Oroszlány, Szákszend, illetve a társult tagok: Várgesztes és Vértessomló) Ivák István kezdeményezésére tárgyalt első alkalommal 2004 tavaszán egy havonta megjelenő, kistérségi lap beindításáról. A nyolc településen, 8-12 oldalon, 10 ezer példányban megjelenő Térségi Tájolót Ivák István szerkesztésében 2004 októberében vehette először kezébe az olvasó. A lap 2010 év végi megszűnéséig több ezer tudósítás, cikk, fotó készítése köthető a nevéhez. 2011-től a településekkel közvetlenül kötött sajtószolgáltatási megállapodás alapján látta el a kommunikációs feladatokat. A végzett munkájának kiemelkedően magas szakmai színvonalát, kiváló emberi kapcsolatait jelzi, hogy Szákszenddel, Vértessomlóval és Várgesztessel a pontosan egy évtizedes együttműködése – kérésére – a betegsége miatt szűnt meg 2021 őszén.

Ivák István munkásságának köszönhetően húsz év alatt a településekről felbecsülhetetlen értékű helytörténeti adattömeg és fotó gyűlt össze.

Önzetlen, segítőkész tevékenységét 2023. január 22-én, - a Magyar Kultúra Napján – az „Oroszlány Kultúrájáért” alapított Kölcsey emlékplakettel és oklevéllel ismerték el.

Hatalmas ambícióval készült a város 70. születésnapjának méltó megünneplésére, melyhez rengeteg ötletet adott. Tervei alapján készült el az elfogadott logó és kitűző, nevéhez köthető a város tortájának íz összetétele.

Sajnos, ezek sikereit már nem élhette át, legyőzte a betegség...

Nyugodj békében, Pista!

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek