Kultúra
2024. February 04.

Fergeteges bohózat

Hatalmas érdeklődés övezte a Pesti Művész Színház az Eszeveszett primadonnák, avagy nyakig a slamasztikában című színdarabot február 3-án, szombaton este az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.

Ken Ludwig az egyik legnépszerűbb kortárs amerikai drámaíró és színházi rendező. Darabjait a West Enden, a Broadwayen és az egész világon nagy sikerrel játsszák. Húsz nyelvre lefordított műveit több mint huszonöt országban állították már színpadra.

A Primadonnák című bohózata folyamán végig ott lebeg a szerző előtt a nagy előd, Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiája, amelyből a Primadonnák karaktereit kölcsönzi.

„Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán..." – olvassa a hirdetést Jack és Leo, a két állástalan Shakespeare-színész. Agyukban máris megfogan egy ördögi gondolat, meg kell szerezniük a hatalmas vagyont. Mikor azonban kiderül, hogy a keresett rokonok tulajdonképpen nők, rögtön megtervezik, hogy nőnek adják ki magukat, végtére is színészek.

Mint Shakespeare Vízkeresztjében az önfeledt komédiázás mellett azonban fény derül gyarló emberi tulajdonságokra, lelepleződnek álságos társadalmi viszonyok is, úgy Ken Ludwig sem hagyja bohózata nézőjét minden tanulság nélkül. Márton András rendezői koncepciója, hogy a bohózat írott szabályai szerint nevettet, miközben érzékenyen rezonál a shakespeare-i párhuzamra, nem utolsó sorban igazi komédiás jutalomjátékot kínálva hőseinek.

A szervezőknek és előadóknak köszönhetően a fergeteges színházi előadás önfeledt szórakozást nyújtott mindazok számára, akik szerettek volna kicsit kiszabadulni a hétköznapok szürkeségéből, és kikapcsolódni egy vidám, gondtalan estén.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek