Kultúra
2024. January 23.

Méltón ünnepelt Oroszlány

Február 17-ig tekinthető meg az a rendkívül tartalmas kiállítás, melyet a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár rendezett a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Simonfi Roland és Barta Egon könnyed ének-gitár duettjét követően a kiállítóteremben a házigazda intézmény megbízott igazgatója, Körtvélyfáy Zoltán a következő gondolatokkal nyitotta meg a tárlatot: „ A gyűjteményes kiállítással emlékezni szeretnénk Oroszlány várossá nyilvánításának 70. évfordulójára is. Ebben a térben hét évtizedet felölelő, 19 helyi kötődésű alkotó által létrehozott, mintegy 115 mű ölel körül bennünket. A kiállított anyagon végig tekintve, rendkívül gazdag alkotói világ, látásmód, technika, stílus különíthető el. Az alkotóerő ilyen sokféle és intenzív megnyilvánulása a Magyar Kultúra Napján bizonyítja, hogy ennek a kultúrának szeretett városunk képzőművészei is részei, ehhez a kultúrához Ők is tevőlegesen hozzá tudnak járulni, sőt képesek gazdagítani azt.”

A program a színházteremben folytatódott, ahol Lazók Zoltán polgármester ünnepi beszédében a következőket mondta: „Minden nemzet életében vannak jelentősebb események, ünnepnapok, amikor a mindennapi, szokásos, sürgető dolgainkat hátrahagyjuk, és felöltöztetjük lelkünket, elménket, szívünket, hogy fejet hajtsunk szóban, dalban, művészeti alkotásban azok előtt, akik valami igen őszintét, nagyon hittel telit tettek, alkottak, szóltak. Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Nem csak a magyar sors, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek föl gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött, tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező kultúra is. Szívből kívánom mindazoknak, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, akik nem kis erőfeszítések árán teszik a dolgukat, hogy a mai nap igazi ünnep legyen! Azzal a tudással és meggyőződéssel, hogy amit teszünk, hazánkat, nemzetünket, városunkat és jövőnket szolgáljuk. Benedek Elek örök érvényű gondolatait idézve: Aki embernek igazi ember, aki tudott hevülni nemes eszményekért, aki e hazáért élt, dolgozott, nagyokat cselekedett szóval, tollal, ecsettel, azokat hely illeti a nagy magyarok Pantheonjában.”

2013 óta hagyomány Oroszlányban, hogy a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár elismeréseket ad át a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A hétfői rendezvényen az Oroszlány Kultúrájáért Emlékplakettet és díszoklevelet Sipos Andrásné, Szalai Árpád és felesége, Kardics István vehette át Rajnai Gábor alpolgármestertől, továbbá posztumusz díjjal ismerték el Takács Tímea munkásságát.

A rendezvény az Oroszlányi Evangélikus Kórus és a Silhouette Balett gálaműsorával zárult.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek