Évforduló
2023. November 10.

A száműzött irodalmár

A magyar felvilágosodás kori irodalom egyik legjelentősebb költőjeként számon tartott Csokonai Vitéz Mihályra emlékezett születésének 250. évfordulója alkalmából az oroszlányi Rákóczi Szövetség.

Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debrecenben.. A kis Mihályt szerető gondoskodás vette körül, gyengécske, betegeskedő kisgyerek volt. Nagyon hamar érdeklődést mutatott a könyvek iránt, iskoláskora előtt már megtanulta az ábécét. Amikor 7 éves lett, szülei beíratták a debreceni kollégiumba – emlékeztetett a rendezvény előadója, Kozmáné Gombkötő Hajnalka, helyi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár munkatársa, a civil szervezet tagja.

A vetített képes prezentáció végigkísérte a száműzött irodalmár életútját. Csokonai széles magyar és világirodalmi műveltséggel rendelkezett, melyet a debreceni kollégiumban eltöltött éveknek köszönhetett. Bemutatásra került költészete, valamint Lillához fűződő szerelmi kapcsolata is. Verseiben, magatartásában, természetszeretetében, a társdalomról alkotott véleményében, nevelési módszereiben viszontláthatjuk a nagy francia gondolkodó, Rousseau tanításait.

Az előadás keretében elhangzott két csodálatos versének felvétele, kiváló színészek tolmácsolásában. Elsőként Szacsvay László szavalta el „A boldogságról” című versét, majd Básti Lajos adta elő talán legismertebb költeményét, „A reményhez” címmel.

Csokonai nagyon fiatalon, harminckét évesen hunyt el tüdőgyulladásban, 1805-ben. Művei, költői géniusza, szenvedélyes jelleme és tragikus sorsa révén is Petőfi előképe.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek