A magyar operett napja
Az "operettkirály", Kálmán Imre születésnapját 2002-ben nyilvánították A magyar operett napjává, a Siófokon született zeneszerző világra jöttének 120. évfordulóján. Ám e nap nemcsak Kálmán Imre, hanem Lehár Ferenc nevéhez is kapcsolódik, hisz ő 1948-ban épp ezen a napon hunyt el az ausztriai Bad Ischlben.
Emlékezzünk nemzeti ünnepünkön
Október 23-a, az 1956. évi
forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi
kikiáltásának napja.
A Honvédot is legyőzte az OSE
Hiába kapaszkodott a második
félidőben a fővárosi csapat, 6 ponttal győzött a hazai pályán a Lions.
Meghosszabbították a pályázati kiírást
Mint azt október 17-én közzétettük, Oroszlány Város Önkormányzata nyílt pályázatot hirdetett egyéni és szakmai alkotók számára az „Oroszlány 70 éve város” elnevezésű, 2024-es jubileumi év és rendezvénysorozat egyedi logójának megalkotására.
Kerti munkák ősszel
A kerti munka kiváló alkalom arra, hogy az ember szabad levegőn legyen és mozogjon. Egészen a novemberi hidegekig nem is kell ezekről az elfoglaltságokról lemondani.
A táj nemzetközi napja
Az Európa Tanács már több mint 25 éve felismerte a gazdag európai táji örökség jelentőségét.
Ketten loptak, lebuktak
Az egyik fiatal figyelt, a társa pedig addig meglovasított egy alumíniumlétrát. A rendőrök bíróság elé állítanák a tetteseket.
Szent Vendel napja
Az egyház a legenda szerint a 7. sz.-i ír királyfi emlékét ülte meg október 20-án.
Szakmai konferencia
„Tükröm, tükröm” címmel szakmai konferenciát szervezett október 18-án az oroszlányi Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.
Ismét változik a vasúti menetrend
A MÁV-START Zrt. tájékoztatja utasait, hogy 2023. október 27-től 2023. november 17-ig Budaörs- Szárliget állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Tatabánya - Oroszlány vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.