2023. június 02.

Nyárköszöntő tánc

A Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium Nyárköszöntő Tánckoncertet adott június 1-én a művelődési központ színháztermében.

Előadás három részből állt. Elsőként a Prológ című tánc etűdöt mutatták be, amelyben a gyermekkori találkozás, összetartás és a felnőtté válás időszaka, illetve a saját életút keresése került feldolgozásra.

Ezt követte a Hamupipőke balett, az örök klasszikus mese átdolgozása. A produkció a mesehős történetét elevenítette fel, azt az utat, amely bemutatja, hogyan változik sorsa a szomorú napok után a boldogság beteljesedéséig.

A záró felvonásban a Hotel című szenzációs koreográfiát adták elő. Minden szállodában az előtér az a hely, ahol sokféle ember találkozhat. Akár direkt, akár véletlen, vagy akár csak futtában, de találkoznak különböző kultúrák, különböző nyelvek, embertípusok és ezek vagy kapcsolatba kerülnek egymással és elindul az interakció, vagy csak elmennek egymás mellett és soha nem is veszik észre, hogy akár egy percre is, közük volt egymáshoz.

A gála műsorban összesen 47 növendék - 2 fiú és 45 lány - lépett színpadra.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek