Hír
2023. március 14.

Gyermekvédelmi tanácskozás

Az oroszlányi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat március 13-án gyermekvédelmi tanácskozást szervezett a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében.

Az oktatási, nevelési és szociális szférában dolgozó szakembereket, valamint Hamburgerné Ujvári Irént, a Vöröskereszt megyei igazgatóját és Lazók Zoltán polgármestert Péter Dániel szakmai vezető köszöntötte, majd megnyitotta a több témával is foglalkozó fórumot.

Elsőként a jelzőrendszer működésének ismertetésére, a fogyatékosságügyi tanácsadó szerepkör bemutatására, majd a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 2022. évi szakmai munkájának bemutatására került sor a számok tükrében.

Ezt követően az igazolt hiányzásokat, azok szakmai nehézségeit tárgyalták, továbbá a rendszerben regisztrált, nem magyar állampolgárságú tanulókkal kapcsolatos feladatok, programok is napirendre kerültek.

Gyermekvédelmi szempontból érdekes tapasztalatokat osztottak meg a jelenlévők az online oktatás hatásairól, majd a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon bemutatásával elemezték a kapcsolódási lehetőségeket.

A tanácskozást követően, a beérkezett jelzőrendszeri beszámolók alapján március 31-ig kell az oroszlányi működtető központnak elkészíteni a következő intézkedési tervet, melynek fontos része a hatékonyság javítása.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek