Hír
2023. március 10.

Csevegj velem!

Új kulturális programsorozat indult csütörtökön az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében.

A Csevegj velem! című talk show jellegű rendezvény első vendége az oroszlányi kötődésű Márkosi Balázs barista volt, akivel Takács Tímea intézményvezető beszélgetett.

A 34 éves fiatalember a Ságvári Endre Általános Iskolába járt, majd a Lengyel József Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Felsőfokú képesítést a gazdasági turizmus területén szerzett. Elsőként borokkal foglalkozott, később gasztronómiával, végül a kávék világában kötött ki.

Baristaként számos kávékoktélos és török kávés versenyen indult, melyeken szép sikereket ért el. Szakmai fejlődésében meghatározó volt a kolumbiai kávéültetvényeken töltött idő.

Önmagát kulináris idegenvezetőnek vallja. Magyarországon elsőként kezdett el foglalkozni a kávé-étel ízvilág kapcsolatával. Sokáig Szekszárdon élt, Pakson kávépörkölő üzeme volt, majd Budapestre költözött. Jelenleg a világhírű NESPRESSO cég kávénagykövete.

Zseniális szakmai tudását a 90 perces előadáson is bizonyította, igazi kávéházi hangulatot varázsolt az érdeklődők számára. A bemutatóval színesített előadáson costa ricai, panamai, kenyai, hondurasi és ugandai kávékülönlegességeket is őrölt és főzött a közönség nagy örömére.

A zamatos ital fogyasztása közben elárulta: a kávéban 900 aroma-molekula van, így kóstoláskor megengedett, sőt szinte „kötelező” a szürcsölés!


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek