Hír
2023. február 28.

Kétszáz éves a Himnusz

Nemzeti imánk születésének 200. évfordulója alkalmából tartott irodalmi előadást a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár.

Az "Így írnak Ők..." sorozat keretében ezúttal az intézmény két dolgozója tartott vetített képes előadást.

Elsőként Domokos Enikő mutatta be a szerző életútját. Kölcsey Ferenc 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. Iskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, tanult többek között poetikát, retorikát, szónoklattant, latin és görög nyelvet, az Osztrák Birodalom történetét és földrajzát, szabatos és tetszetős írást, teológiát és filozófiát. Franciául és németül önszorgalomból tanult meg. 1809 októberben Debrecenben befejezte tanulmányait, innen került joggyakorlatra Pestre. Folyamatosan azon munkálkodott, hogy az irodalomnak szentelhesse életét.

1823. január 22-én Kölcsey Ferenc megírja a „Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból” című költeményt, amely nem csupán az ő életművében, de a magyar költészetben is kiemelkedő jelentőségű lírai alkotás – folytatta az előadást Kozmáné Gombkötő Hajnalka.

Ahhoz, hogy Kölcsey költeménye, a szó teljes értelmében néphimnusszá legyen, az kellett, hogy a verssorokat szárnyára vegye a muzsika. 1844 februárjában Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét, mely először nyilvános népünnepségen az óbudai hajógyárban, a Széchenyi nevű gőzös vízrebocsátásakor szólalt meg.

1989-ben, január 22-ét, a Himnusz születésnapját a Magyar Kultúra Napjává nyilvánították. 2012. január 1-én hatályba lépett Magyarország új alaptörvénye, melynek első, Nemzeti hitvallás című része a Himnusz első sorával kezdődik "Isten, áldd meg a magyart!"


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek