Kék hírek
2023. február 24.

Négyből négy

Egy gépkocsi sofőrje és három utasa is kábítószer befolyása alatt állt, amikor az oroszlányi rendőrök intézkedtek velük szemben.

A helyi járőrök Oroszlányban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2023. február 21-én késő délután. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, majd alkoholszondát alkalmaztak az autót vezető 46 éves férfival szemben. A szonda ugyan negatív lett, de a férfi viselkedéséből az egyenruhások gyanították, hogy valamilyen bódító szer hatása alatt áll. A kocsiban utazók közül egyikük nadrágjának zsebéből kábítószergyanús anyaggal töltött fecskendő, másikuk táskájából pedig több, tiltott szer fogyasztásához használatos eszköz került elő.

A rendőrök a sofőrt és három utasát előállították a rendőrkapitányságra, ahol a velük szemben alkalmazott gyorsteszt mind a négy férfi esetében pozitív lett. Az oroszlányi lakosok ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Forrás: police.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek