Önkormányzat
2023. február 01.

Készülnek a hagyományos rendezvényekre

Kedden délelőtt tartotta meg idei első, munkaterv szerinti ülését az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat.

A megjelenteket - köztük Rajnai Gábor alpolgármestert - Szabó István Lajosné elnök köszöntötte, majd ismertette a napirendi pontokat.

Elsőként tájékoztató hangzott el a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről. Mint elhangzott, 2022. november 23-án volt a legutóbbi ülésük, majd ezt követően decemberben a nagyszabású Megyei Nemzetiségi Nap házigazdái voltak, melyen a szlovák ajkú vendégeken kívül a lengyel, a német és a roma nemzeti kisebbségek is képviseltették magukat.

Ezt követően a képviselők vagyonnyilatkozati kötelezettségéről esett szó, majd elfogadták a 2023. évi februári programtervezetet. Ebben kiemelt szerepet kap a február 7-i, második alkalommal megrendezésre kerülő szlovák disznóvágás, melyet oktatás, nevelés céljából óvodások és általános iskolások számára mutatnak be a Tájházban.

Szintén hagyományos rendezvénynek számít a siskasütő verseny is, melyet immáron nyolcadik alkalommal rendeznek meg február 18-án, a II. Rákóczi Ferenc Kultúrházban.

A testületi ülés a kérdések, interpellációk napirenddel zárult.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek