Hír
2023. January 27.

Nyertes volt a főszereplő és a közönség is

Teltházas, fergeteges vígjátékkal kezdődött az idei színházi előadássorozat pénteken este az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központban.

A szezonnyitón a Pesti Művész Színház előadásában a „Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell” című 2 felvonásos vígjátékot láthatta a nagyérdemű közönség.

A darab története is pikáns, sokat sejtető komédiáról árulkodott: Alice Michel szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michel legjobb barátja. Michel - hogy senki ne sérüljön - " mindenki érdekében" hazudozni kezd. Hazudik élvezettel, hazudik szenvedéllyel, majd hazudik zavartan és kétségbeesve. A hazugság úgy árasztja el az életüket, mint nyitva felejtett csap a lakást.

A sztori egyik főszereplője Nyertes Zsuzsa Magyarország első számú komikája, aki közel 40 éve tündököl a színpadon. A kabarétól a vígjátékon át a musicalig Oroszlányban is már sok előadásban nyújtott felejthetetlen alakítást.

A színházkedvelők ezúttal sem csalódtak, hiszen Nyertes Zsuzsa és művésztársai ismét egy felejthetetlen előadással örvendeztették meg őket.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek