Szent Vince ókori vértanú a negyedik század elején az utolsó nagy keresztényüldözés idejében szenvedett mártírhalált. Életrajza szerint Vince az evangélium olvasásában, a betegek, szegények gondozásában olyannyira kitűnt, hogy főpapja rábízta hívei vezetését és visszavonult imádkozni, elmélkedni.

A Vince név a latin győzedelmes jelentéssel bíró Vincentius rövidülése. A győzelem egyébként jellemzője volt az ókori vértanúnak. Meggyőző prédikációval megőrizte az igaz hitet és legyőzte az eretnekséget, szilárd erkölcsi alapelveivel legyőzte a testi vágyakat, példamutató mártírhalálával pedig győzedelmeskedett pogány kínzói fölött.

Hogy Szent Vince hogyan lett a borászok, vincellérek, szőlőtermelők védőszentje, pontosan nem tudni. Valószínű azonban, hogy nevének a bor latin elnevezéséhez - vinum - való hasonlatossága, illetve egyik ikonográfiai jele, a megkínzásához is használt fejsze miatt. A középkori Nyugat-Európában előbb a favágók majd az ácsok és az asztalosok, végül a kádárok és borászok tartották mennyei pártfogójuknak.

A Vince-nap időjárásából a borászok hagyományosan az őszi szőlőterméssel kapcsolatban bocsátkoztak találgatásokba: kimentek a szőlőföldbe és a fagyott szőlőből egy darabot levágtak. Otthon ezt a vincevesszőnek nevezett darabot vízbe tették, hajtásaiból igyekeztek pedig következtetni a szőlőtermésre.

A népi hiedelem úgy tartotta, ha Vince napján esik az eső, akkor sok borra számíthat a gazda. De abban is bíztak, hogy ha ezen a napon bort fogyasztanak, bő lesz a termés. Szokás volt, hogy Vince napján a gazdák körbejárták a hegy vagy a pincefalu valamennyi pincéjét és együtt ittak áldomást, a bőséges termés reményében. Ezt nevezeték Vince-napi pincejárásnak.

Mivel Vince napja a farsangi időszak egyik első napja, sok borvidéken bált is tartanak ezen a napon. Szent Vince ünnepe – már csak naptárban elfoglalt helye miatt is – alapvetően a fény győzelmébe, a tavasz eljövetelébe és a gazdag termésbe vetett hit ünnepe.