Kék hírek
2023. január 06.

Tetten érték a betörőt

A 44 éves férfi már a garázsban volt, amikor elfogták az oroszlányi rendőrök, majd őrizetbe vették.

Furcsa zajokat lehetett hallani Oroszlányon az egyik garázssor irányából január 5-én este. Rögtön lehetett sejteni, valaki erőszakos módon akar bejutni az egyik ingatlanba. A járőrök a hang irányába siettek, időközben egy szabadnapos kolléga is észlelte a zajokat, aki ezt telefonon jelezte a szolgálatban lévő társainak. A rendőrök számítása bejött, egy garázst találtak, aminek a tetőszerkezetét már megbontották.

Felszólításra egy férfi jött ki, akit azonnal elfogtak. A hívatlan látogató már nem volt ismeretlen a rendőröknek. H. Róbert először a garázs ajtaját próbálta feszegetni, de azon nem jutott be, így a tetőt bontotta meg. A 44 éves férfit az Oroszlányi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

A rendőrség vizsgálja, hogy követett-e el más, hasonló jellegű bűncselekményt, továbbá kezdeményezte, hogy a Tatabányai Járás Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

Forrás: police.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek