Kék hírek
2016. június 09.

Elismerés az oroszlányi rendőrnek

Farkas Gábor rendőr ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a szerdai állománygyűlésen jutalomban részesítette azokat a kollégáit, akik kiemelkedő, átlag feletti, színvonalas munkát végeztek az elmúlt időszakban.

Önkormányzat
2016. június 08.

Tudományos és Technológiai Park

Egyetértett a „Tudományos és Technológiai Park” cím elnyerésére irányuló pályázat elkészítésével, és lehetőség esetén benyújtásával legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Erre a célra a 2016. évi költségvetésében 4,5 millió forintot biztosított az általános tartalék terhére.

Statisztika
2016. június 08.

Drágult az ital és a cigaretta

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette a Statisztikai Hivatal. Ezen időszak alatt jelentős mértékben csökkent az üzemanyagok ára. A legnagyobb mértékben a fogyasztási főcsoportok között a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

Mozaik
2016. június 07.

Útlezárás

Lezárják a Jókai utca Bokodi úti csomópontjánál az utat, ahol a korábban történt csőtörést követően burkolat-helyreállítási munkákra kerül sor. A lezárás helyei: Bokodi-Jókai, Jókai-Kubicza, illetve Jókai-Vasútsor csomópontok.

Mozaik
2016. június 07.

Parkolólezárás

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a 2016-os Labdarúgó Európa-Bajnokság szabadtéri közvetítése, valamint az ehhez kapcsolódó rendezvények zavartalan lebonyolítása miatt az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal parkolója 2016. június 7-étől 2016. július 11-éig részlegesen lezárásra kerül.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Oroszlány Város Önkormányzata

Sport
2016. június 07.

Diákolimpián a kajakosok

Hatalmas mezőny gyűlt össze Sukorón, a hétvégi diákolimpián. A vasárnap rajtoló szabadidős sportolók mellett pénteken és szombaton 75 egyesület közel 2800 versenyzője állt rajthoz. Volt olyan versenyszám, ahol tizenhárom előfutamot kellett rendezni.

Hír
2016. június 06.

Képességfejlesztés Oroszlányban

A pályakezdő fiatalok, a tartósan munka nélkül lévők és a közfoglalkoztatottak csoportjaiban közel kétezer álláskereső elhelyezkedését támogatja idén uniós forrásból finanszírozott munkaerőpiaci képzésekkel a Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal - tájékoztatta a kormánymegbízott az MTI-t.

Sport
2016. június 06.

Kajakpóló Kainow eca-kupa

Lengyelországban, a 240 méter magasságban elterülő Kainow melletti tavon rendezte az európai nemzetközi szövetség a közelgő U21 kajakpóló világbajnokság előtti úgynevezett felmérő, tájékoztató jellegű versenyét.

Sport
2016. június 06.

Arattak a focisták

Megtörtént, amire a legvérmesebb szurkolók sem számítottak: egyetlen döntetlen kivételével minden meccsét megnyerte a tavaszi szezonban az OSZE labdarúgócsapata, vagyis több mint fél éve veretlen az együttes.

Hír
2016. június 05.

A Nemzeti Összetartozás Napja

Annak ellenére, hogy már oly sok mindent elmondtak nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájáról, a 96 évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződésről, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy emlékeztessük a jelen és a jövő nemzedékeit ennek a történelmi eseménynek az igazságtalanságára.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek