Hír
2022. december 09.

Fáklyás felvonulás

Induljon a fáklyás menet! – Oroszlányi séta az oktatásért szlogennel tartottak figyelemfelkeltő felvonulást a helyi tanintézmények dolgozói december 8-án.

A közel 160 résztvevő számát tekintve, sok pedagógus érzi fontosnak Oroszlányban is az oktatás ügyét, a gyermekek jövőjét.

A fáklyás menet a Hamvas Béla Gimnázium elől indult, majd a Szent Borbála térre érkezett. A síppal, transzparensekkel vonuló tömeghez útközben is csatlakoztak szimpatizánsok.

A látványos felvonulás célja többek között az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a közoktatás mai magyarországi állapotára, a központi vezetők párbeszédet elutasító magatartására, a pedagógusok nagyobb megbecsülésére.

A város főterén körláncot alkotó egybegyűlteknek Pápai Anett főszervező köszönte meg az együttérző és támogató jelenlétet, végül a rendezvény zárásaként Sági Richárd trombitán eljátszotta az Il Silenziót.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek