Közélet
2022. november 17.

Civil Információs Nap

Civil Információs Napot szervezett a Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete és Oroszlány Barátainak Köre november 16-án, szerdán a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban az oroszlányi civil szervezetek tagjai számára.

A délutáni rendezvény első felében a városi adventi rendezvényekről, programokról tájékozódhattak a résztvevők, ezt követően a társadalmi célú pályázatok elszámolási szabályairól hallhattak összefoglalót a civil szervezetek képviselői. A közös beszélgetés során felmerült a következő időszak finanszírozási forrásainak átalakulása is. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az egyesületeknek, alapítványoknak, kluboknak nagyobb hangsúlyt kell majd fektetniük a magánadományokra, az SZJA 1%-ára, illetve a közös helyi rendezvények szervezésére.

A második részben Lazók Zoltán Oroszlány polgármestere a rendkívüli testületi ülésről érkezett a helyszínre, ahol tájékoztatást adott frissen meghozott közvilágítást korlátozó döntésről, ami már átvezetés is volt az esemény fő témájára, az energiaválságra és annak a civil szervezeteket is érintő hatásaira. A városvezető nemcsak a meghozott intézkedések tényét ismertette, de azok okait és a döntések indokait is elmagyarázta az érdeklődőknek, akik a kérdéseiket is feltehették a fórumon.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek