Évforduló
2022. október 01.

A zene világnapja

Október elseje világszerte az a nap, amikor a zenét ünnepeljük. Az UNESCO Yehudi Menuhin hegedűművész és karmester javaslatára – akit 1969-ben az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé választottak – 1975-ben október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította.

Gondolunk-e néha arra, milyen lenne az élet zene nélkül? Pedig – anélkül, hogy észrevennénk – kitölti mindennapjainkat. Még meg sem születtünk, már hallhatjuk a környezetünkből szűrődő hangokat. Kicsi gyermekként édesanyánk, nagyszülőnk énekeit hallgathatjuk, majd az iskola formálja zenei ízlésünket, s felnőttként már magunk döntünk, mit hallgatunk a legszívesebben. Zene szól a rádióból, a televízióból, az éttermekben, köztereken, és a filmek sem képzelhetők el zene nélkül.

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói” – mondta Menuhin. A híres művész a nyugati klasszikus zeneművészet mellett szeretettel fordult a távolabbi kultúrák, India, Kína, Japán felé is, úgy vélte, hogy a muzsika ezerféle színe, és azok megismerése közelebb viszi az embereket egymáshoz.

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik” – fogalmazott frappánsan neves zeneszerzőnk, Kodály Zoltán.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek