Évforduló
2022. szeptember 09.

Rákóczira emlékeztek

Magyarok és franciák együtt emlékeztek 2010. szeptember 17-én a Rákóczi-féle szabadságharcra és annak vezetőjére a franciaországi Yerres-ben. II. Rákóczi Ferenc halálának 275. évfordulója alkalmából ekkor került felavatásra a fejedelem mellszobra a Párizshoz közeli kisváros Rákóczi terén.

Az oroszlányi Rákóczi Szövetség szervezésében, a yerresi Rákóczi szobor történetéről tartott szeptember 8-án előadást dr. Kovács János, az emlékmű megvalósulásának ötletgazdája. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében megtartott eseményen Rákóczi túrós sütemény és kávé fogadta az érdeklődőket.

A rendkívül tartalmas, vetített képes prezentáció végig kísérte a szobor keletkezését, helyszínre történő szállítását, elhelyezését, valamint az avató ünnepség pillanataiba is betekintést nyújtott.

A bronzból készült alkotást Borsi Antal sárospataki szobrászművész készítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kezdeményezésére, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének támogatásával. A mellszobor posztamensébe egy szívalak van belevésve, alatta pedig a "Nagyságos fejedelem, legyen akaratod szerint" olvasható franciául és magyarul.

A Párizstól 23 kilométerre található Yerres-ben töltötte Rákóczi franciaországi emigrációjának utolsó két évét, 1715 és 1717 között. Törökországban bekövetkezett halála után, végakaratárának megfelelően, az itteni kolostorban helyezték szívét örök nyugalomra. A fejedelem szívét tartalmazó aranyszelencének később, a történelem viharaiban nyoma veszett, Yerres lakói azonban a mai napig őrzik a magyar történelem emblematikus alakjának emlékét, s minden évben megemlékeznek Rákócziról.

A Párizsi Magyar Ház több évtizede nagyszabású ünnepség keretében a - a Magyarországról érkezett delegáció tagjaival együtt - megkoszorúzták a fejedelem tiszteletére 1937-ben a magyar állam által a francia kisvárosnak adományozott emlékoszlopot, mely Csáky József kubista szobrászművész alkotása. A város büszkeségének számító obeliszk 1978 óta áll a Rákóczi nevét viselő téren, ahol valamikor a magyar szabadságharc vezetőjének menedékhelyet biztosító kamalduliak kolostora emelkedett. Az emlékoszlop elé került 2010-ben a fejedelem mellszobra.

Az elmúlt évtizedek során a megemlékezők nem láthatták magát Rákóczi Ferencet, a szobor viszont művészi módon szimbolizálja a fejedelem arcmását és szívét, amellyel jelképesen is beteljesült a végakarata.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek