Hír
2022. July 23.

Aggasztóan kevesen jelentkeztek pedagógusnak

Csütörtökön kihirdették a felvételi ponthatárokat, kiderült, hogy ki tanulhat tovább a felsőoktatásban.

Idén 73 805 jelentkezőt vettek fel, mintegy kétezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egyik legkritikusabb terület a pedagógusképzés, a mintegy 12 ezer jelentkezőből csak 6449-et vettek fel, ami az elmúlt évek egyik legrosszabb eredménye ezen a területen.

Tavaly 7327 hallgató jutott be a pedagógusképzésbe, amit szakmai- és érdekvédelmi szervezetek már akkor is rendkívül alacsonynak találtak. Négy-öt éve még 17-18 ezren jelentkeztek erre a területre, és 10-11 ezer körül volt a bejutók száma.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor katasztrofálisnak nevezte a felvételi eredményeket a pedagógusképzésben. Mint mondta, annyi hallgatóval, amennyit most felvettek, még akkor sem lehetne pótolni a nyugdíjba vonulókat és a pályaelhagyókat, ha mindannyian diplomát szereznének.

A PSZ alelnöke szerint a fiatalok „beárazták” a szakmát, annyi pénzért, amennyit pályakezdőként kapnának – nettó 200-210 ezer forint – nem választják a pedagógusi hivatást.

Forrás: nlc.hu


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek