Évforduló
2022. május 15.

Május 15-e világszerte a család nemzetközi napja

Május hónap a családok hónapja, hiszen e hónap első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük, az utolsó napján a gyerekeket és május idusán a családokat.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) május 15-ét a Család Nemzetközi Napjává nyilvánította 1994-ben, amelyhez Magyarország 2010-ben csatlakozott. A kezdeményezés célja az volt, hogy a figyelmet a társadalom legkisebb, de legfontosabb „intézményére" a családra irányítsa.

„Kétség sem fér hozzá, hogy a család és az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek, erősödnek és táplálkoznak" - vallotta Winston Churchill. A család, mint fundamentum egész életünkre hatással van, hiszen itt szocializálódunk először, itt tanuljuk meg az egymás iránti törődést, felelősséget, megbocsájtást, az önzetlen szeretetet. A család támaszt, biztonságot, megértést, ösztönzést nyújt. Fontossága elvitathatatlan.

A világjárvány a családra, annak kiemelt szerepére még jobban rávilágított. A pandémia ugyan elzárt a nem velünk élő szeretteinktől, azonban megtanultuk és megtanítottuk egymásnak, hogy ebben a nehéz helyzetben hogyan tudunk szeretettel figyelni másokra, hogyan tudunk egymásnak segítségére lenni.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek