Hír
2022. április 23.

Majk, a Vértes gyöngyszeme

Ezzel a címmel szervezett helytörténeti vetélkedőt szombaton délelőtt Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében.

A diákoknak különböző feladványokban, például totóban, térképismeretben, képkirakóban kellett bizonyítaniuk ügyességüket és felkészültségüket, valamint az időrend és anagramma kérdéscsoporttal is meg kellett küzdeniük.

A zsűri elnöke, Járfás Mihály István, földrajz-történelem szakos tanár elmondta, hogy a fiataloknak három előzetes feladattal is készülniük kellett. A néma barátok között címmel egy elképzelt leírást kellett készíteniük a Majkon élt kamalduli szerzetesek életéről. Továbbá egy szabadon választott technikával készített, Majkot ábrázoló alkotást is magukkal kellett hozni, valamint a vetélkedő végén egy, - a hellyel kapcsolatos - saját maguk által költött verset, éneket kellett előadni.

A győzelemért 5 csapat szállt versenybe. Első helyen az „Esterházyak” (Hamvas Béla Gimnázium), másodikon a „Néma barátok” (Hamvas Béla Gimnázium), míg a harmadik helyen a „Kamalduliak” (Hunyadi Mátyás Általános Iskola) csapata végzett.

Különdíjban részesült Samu Botond (Öveges József Általános Iskola – Szákszend), aki a többi csapattag megbetegedése végett egyedül képviselte iskoláját.

A vetélkedő résztvevői emléklappal és ajándéktárgyakkal térhettek haza, míg a legügyesebbek oklevelet és könyvjutalmat is kaptak.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek